Skip to content

Bayer Zsolt nem jól közölt egy helyreigazítást, kapott még 150 ezer forintos bírságot

Bayer Zsolt nem jól közölt egy helyreigazítást, kapott még 150 ezer forintos bírságot

A kormánypárti publicista még egy 2022-es bejegyzésében sértette meg Vasvári Csaba bíró jó hírnevét.

Nem jogerősen 150 ezer forintos bírságot kapott Bayer Zsolt, mert nem hajtott végre teljeskörűen egy őt helyreigazításra kötelező bírósági ítéletet.

A kormánypárti publicistát korábban azért kötelezték helyreigazításra és kapott félmillió forintos pénzbírságot, mert egy írásában megsértette Vasvári Csaba bíró jó hírnevét és becsületét. Bayer blogján emellett a Budai Központi Kerületi Bíróság végzése is látható volt, amely kimondja, hogy Bayer Zsoltnak 24 óráig a nyitóoldalán kell tartania azt a jogerős bírósági döntést. Méghozzá úgy, hogy az legörgetés nélkül olvasható legyen úgy, hogy kattintható legyen a peresített cikkre – abba ágyazva pedig szintén közzé kell tenni az ítélet rendelkező részét.

Bayer azonban hiába tette közzé az idézett mondatot, a végzés több pontjának nem tett eleget, például a kérdéses bejegyzés is elérhető még a honlapján. A publicistát ezért a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen 150 ezer forint bírsággal sújtotta, valamint az erről szóló végzésben arra is felhívták a figyelmet, hogy akár újra félmilliós bírságot kaphat.

A publicista 2022-es bejegyzésében „gazembernek” hívta Vasvári Csabát, az Országos Bírói Tanács akkori szóvivőjét, akit szerinte „el kell takarítani a bírói pulpitusról”. Vasvári korábban azt nyilatkozta a The Observer című brit lapnak, hogy „az Orbán-kormány beavatkozik a bíróságok munkájába”.

Később a kormánypropaganda azért indított lejáratókampányt Vasvári és az OBT későbbi elnöke, Matusik Tamás bíró ellen, mert találkoztak David Pressman amerikai nagykövettel.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2024.09.06. 12:13

    inkább ezer botütés kellene neki!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük