Melegpartikon vett részt a fideszes kötődésű pap, állítólag pornóoldalakra is felkerültek róla videók
Bese Gergő dunavecsei plébános homoszexuális partikon vett részt – állítja pénteken megjelent cikkében a Válasz Online. A lap úgy tudja, a kormánykörökben „a Szájer-történethez mérhető, csak annál is durvább” esetként beszélnek az ügyről, amely felvételekkel igazolható. Bese rendszeres résztvevője a Békemenetnek, és ő szentelte meg a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort is. Időközben döntés is született sorsáról: Bábel Balázs érsek szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól.

A Válasz Online információi szerint Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A lap négy Fidesz–KDNP-s politikustól is hallott egy aktáról, amely ezt az információt bizonyítja, és állítólag a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta.

Michael Wallace Banach, a Szentszék magyarországi nagykövetének titkársága a Válasz Online-nak azt írta, „az Apostoli Nunciatúra értesült a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papját érintő súlyos vádakról. A kánonjogi előírásoknak megfelelően ezek a vádak azonnal továbbításra kerültek az említett pap ordináriusának, aki mint illetékes egyházi hatóság folytatja le a vizsgálatokat”.

A lap információi szerint a kormánykörökben „a Szájer-történethez mérhető, csak annál is durvább” esetként beszélnek az ügyről.

Úgy tudni, a történteket felvételekkel és telefonos üzenetváltásokkal is igazolni lehet, ráadásul a videók internetes melegpornó-felületeken is elérhetővé váltak.

Mint pap és közszereplő Bese Gergő rendszeresen nyilatkozik tévében, rádióban, és online felületeken is hitet tesz egyháza alapelvei mellett. A Válasz Online levélben elküldte neki kérdéseit az esettel kapcsolatban, de péntek reggelig nem reagált. Bese Gergő Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek egyházmegyéjében szolgál, így a lap őt is megkereste. Információik szerint az utóbbit nagyon megtörte a Bese-ügy, a kettős életéről semmit nem tudott.

 

Fellépett az LMBTQ-propaganda ellen

A lap arról is említést tett, hogy két évvel ezelőtt Bese Gergő szentelte meg a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort, de a PestiSrácok.hu szerkesztősége és a Megafon-központ is igényt tartott a pap áldásaira. Emellett rendszeres résztvevője a Békemenetnek, és a kormánypárti eredményvárókon is mindig feltűnik, valamint fellépett az LMBTQ-propaganda és Hodász András ellen is.

Továbbá Bese más okokból is kötődik a NER-hez, ugyanis családja két civil szervezettel pályázott állami pénzekre az elmúlt hat évben: a Városi Civil Alapból (VCA) összesen 41 millió forintot szedett össze a Gödöllői Német Nemzetiségi Egyesület és A Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület. Ezenfelül az állam további 60 millió forintnyi „Bese-fillért” utalt a két családi érdekeltségnek az elmúlt öt-hat évben a bírósági civil nyilvántartásba beküldött éves beszámolók és egyéb internetes nyomok alapján.

Mint megírtuk, Bese Gergő korábban a Demokratának adott interjúban válaszolt egy Tóth Gabival kapcsolatos kérdésre, amiből kiderült, hogy mi a véleménye az énekesnő válása körül kialakult botrányról.

Az volt a baj, hogy a botrány kirobbanása előtt közvetlenül is hangoztatta a keresztény, családvédő meggyőződését, miközben már benne járhatott a bűnben. Neki kellett volna levonnia a megfelelő következtetéseket. Ki kellett volna állnia, megvallani, hogy elbukott, tisztáznia kellett volna a helyzetet, nem hagyni kétségeket

– fogalmazott az atya, hozzátéve, hogy az egyház ellenségei így az énekesnő botlását felhasználva igyekeznek érvényteleníti a hitét.

Frissítés: Bábel Balázs érsek Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól.