Soros még nem került szóba. Ózd polgármestere  kérdőre vonta a Magyar Tudományos Akadémiát

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere a közösségi oldalán vonta kérdőre a Magyar Tudományos Akadémiát és a Bükki Nemzeti Parkot, amiért azok aggodalmukat fejezték ki az ózdi lézerkémény fényszennyezettsége miatt, miközben a szilvásváradi lovasközponttal kapcsolatban ilyen problémákat nem fogalmaztak meg.

 

Még semmit nem tudni arról, egészen pontosan mennyi ideig is fog világítani egy este a lézerkémény, Janiczak Dávid azonban csütörtökön arról posztolt, hogy a 33 cm átmérőjű lézerfény előre meghatározott időben, egy-egy rövid időre lesz bekapcsolva.

Posztját annak apropóján tette közzé, hogy szerdán a Magyar Tudományos Akadémia közleményében jelezte, “határozottan ellenzi a ‘lézerkémény’ megvalósítását”. Tették mindezt úgy, hogy az MTA doktora, Kolláth Zoltán fizikus-csillagász még augusztus 22-én írt egy véleményt a lézerkéményről. Kolláth kizárólag szakmai alapon igyekezett megcáfolni azokat a tévhiteket, melyek szerint a lézerfény nem káros a környezetre, amiben említi a rovarokra és a madarakra gyakorolt negatív hatása mellett a fényszennyezettséget is.

Fotó. Archív