Skip to content

Jöhet az ezer forintos időpont-foglalási díj a rendelőkben?

Jöhet az ezer forintos időpont-foglalási díj a rendelőkben?

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint megvizsgálják, jöhet-e az ezer forintos foglalási díj, mert sokan nem jelennek meg az előjegyzett időponton. Szerinte a kormányzat is érzékeli, hogy nem zökkenőmentes az új járóbetegirányítási rendszer működése.

Már nem lehet „elhajtani” a nem területi beteget a szakrendelőből, kivéve, ha elfogyott az intézmény közfinanszírozott ellásokra költhető kerete – jelentette be Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerdán a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség balatonfüredi konferenciáján, melyről a Népszava készített összefoglalót.

Az államtitkár az előadáson kijelentette azt is, hogy a ciklus végéig már nem kerül sor az önkormányzati rendelők államosítására, viszont erősebb felügyeletet kapnak a megyei kórházaktól.

A rendezvényen a szakrendelők érdekvédelmi szervezete jelezte: az ellátandó betegekhez képest kevés az orvos, a szakdolgozó. A szakembergárda idősödése és a foglalkoztatásukat nehezítő szabályok is nehezítik a napi működést.

Takács Péter ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a nyugdíjas szakemberek foglalkoztatását is könnyítené a kormány, ezért ősszel több egészségügyi salátatörvény is a döntéshozók elé kerül.

Az érdekvédelmi szervezet a szakrendelők várakozási idejének mérsékléséhez a kórházakéhoz hasonló várólista-csökkentő programot várnak a kormányzattól – írta a lap.

Emellett jelezték azt is, hogy az új betegirányítási rendszer szintén zavarokat okoz a napi működésben.

Takács Péter megjegyezte: a kormányzat is érzékeli, hogy nem zökkenőmentes az új járóbetegirányítási rendszer működése. Még mindig túl kevés szakrendelő ajánl fel szabadon foglalható időpontokat. Az orvosok teljesítményével kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy a gyógyítók 10-15 százalékánál tapasztalták, hogy a bérek megemelése után visszaesett a teljesítményük.

Szondi Zita, az országos kórházi főigazgató helyettese az új időpontfoglalási rendszerrel kapcsolatban kiemelte, hogy tapasztalataik szerint az új rendszerben előjegyzett betegek 30 százaléka nem jelenik meg a szakrendelésen.

Pál Miklós, a szövetség elnökségi tagja a közönség soraiból azt javasolta,

be kellene vezetni az ezer forintos foglalási díjat, és ha megérkezik a beteg a lefoglalt időpontjára, akkor visszakapja a pénzt. Ha nem, bukta az összeget. 

Takács Péter a javaslatra úgy reagált: ez az ötlet jobban kezelhető, mint a vizitdíj, megvizsgáltatja a lehetőségét. Megjegyezte: bár politikailag érzékeny kérdés, de mint ellátásszervezési eszközként, nem látott benne kivetni valót.

Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgató helyettese a lap szerint végül kiemelte, hogy a Covid előtti utolsó év óta 1,8 millió beteg tűnt el a szakrendelőkből, közülük csaknem félmillióan meghaltak, csaknem 1,4 millió rendszeresen gondozott krónikus betegről pedig nem tudni, hogy mi lett a sorsuk, hova lettek.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. idézet
    2024.09.12. 07:29

    Remélem ez csak a magyarországi magyarokra vonatkozik, határontúli nemzettestvéreinknek nem kell fizetniük.
    Sőt, mi fizetünk nekik, mert annyira magyarok.

    10
  2. idézet
    2024.09.12. 07:32

    Ássuk ki a papát, mert meg kell vele jelenni a két éve kért időponton

  3. Névtelen
    2024.09.12. 07:33

    nem jelennek meg, bazdmeg? mert meghaltak te hombárfejű fideszmajom, rákban. mire sorra kerültek volna

  4. Névtelen
    2024.09.12. 08:09

    Nagy segítség ez a magyar családoknak…

  5. Névtelen
    2024.09.12. 13:02

    Ez a sok mocskos MSZMP-s meg KISZ titkár már megint vizitdíjat akar bevezetni ?

  6. Névtelen
    2024.09.12. 13:19

    Hú mit kapott volna ezért anno Horváth Ágnes a Fidesztől!?

  7. Névtelen
    2024.09.13. 06:48

    Be kellene vezetni az ezer forintos foglalási díjat, és ha megérkezik a beteg a lefoglalt időpontjára, akkor visszakapja a pénzt. Ha nem, bukta az összeget”.
    Ezt nem épp Takács államtitkár, csak egy kihelyezett hangja javasolta, viszont ő sem látott benne kivetnivalót, csak annyit jegyzett meg, hogy ez politikailag – értsd szavazatmaximálás – érzékeny kérdés. De meggondolandó.
    Mindezt olvasva a híradásokban, hallottuk, hogy valahol a távolban csendesen felsír Gyurcsány. De nem volt ott egy ember sem, aki emlékezett volna – mint tizenhét éve -, hogy ez a „lakosság kifosztása”, mennyire „megalázó”, illetve „Goebbelstől Sztálinig jól ismert nemzetközi know-how”. Azért talán, mert Orbán et. most már ilyen piszlicsáré ügyekkel nem foglalkozik, így azzal sem, hogyan is működne ez az ezer forintos biznisz.

    • Névtelen
      2024.09.13. 07:04

      Mit is mondott a csúti patkány? „Az államtitkárt akarják kioktatni egészségügyből hőmérővel? Az egy volt kórházigazgató! ”

      Meddig volt kórházigazgató?Egy évig…! :):):)::)
      Ennél még én is több időt töltöttem kórházban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük