Ki is engedték a letartóztatásból a BAZ megyében lelőtt svájci farkas ügyében gyanúsítottakat

Megszüntették a letartóztatását annak a két vadásznak, akiket az M237 kódnéven nyilvántartott svájci farkas kilövéséért vettek őrizetbe – írja a 24.hu. A két vadászt tavaly augusztusban fogták el, és a természetkárosítás mellett más bűncselekményekkel is meggyanúsították őket.

A Svájcból egészen Borsod megyéig kóborló, az egész ország figyelmét felkeltő farkast tavaly tavasszal lőtték le Hidasnémetinél. A tettes az ügyészség szerint az egyik felelősségre vont vadász kilencéves fia volt, bár a mai napig erős vita övezi a hivatalos álláspontot, hogy hogyan lőhette ki egy kilencéves kisgyermek a vadállatot egy ilyen súlyos vadászfegyverrel ilyen pontosan.

Az ügyben még tart a nyomozás, a lap idézi a Borsod Megyei Főügyészség szóvivőjét, Barkó Tamást, aki szerint az érintett vadászok

már nem letartóztatás, hanem bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak.

További részleteket azonban a természetkárosítás bűntettének ügyében zajló nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el az ügyről

A farkas szigorú védettséget élvez, eszmei értéke 250 ezer forintra rúg, elpusztítása természetkárosítás bűncselekmény, amiért akár három év börtönbüntetés is kiszabható.

M237 tavaly áprilisi lelövése hatalmas felháborodást okozott, mivel a svájci Graubünden kantonban a Stagias-falkában született nagyragadozón nyomkövető nyakörv volt, útját pedig – ha kis késéssel is, de – egy egész ország nyomon követhette.