Magyarország számára azért stratégiai fontosságú a kínai kapcsolat, mert Peking úgy nyújt gazdasági segítséget, hogy ehhez nem társul ideológiai nyomás, nem úgy, mint a Nyugatról – ezzel védte meg Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke egy nemzetközi konferencián pénteken amerikai republikánus vendégek előtt a kormány Kína-politikáját. Németh szerint a kínai pénzügyi háttérre most ismét szüksége van az országnak, és az Orbán által felvázolt „magyar nagy stratégia” kapcsán az igazi dilemma, hogy a kínai finanszírozással Magyarország folytatja a nyugati fejlődési pályát, vagy a kínai mentőövvel egyúttal a nyugatitól különböző, új útra is lép-e.

A magyar családpolitika, a genderügyek és migrációellenesség konzervatív hívószavai sokaknak szimpatikusak az amerikai jobboldalon, a túlzott orosz- és kínai barátság azonban vörös vonal lehet a republikánusok számára is: ez volt az egyik visszatérő üzenet a republikánus hátországból jövő résztvevőktől az Egyensúly Intézet első nagy nemzetközi biztonságpolitikai konferenciáján.

A Budapest Energy and Security Talks néven futó kétnapos rendezvénynek a NATO volt a kiemelt partnere, és többen itt voltak a Republikánus párt Közép-Európa iránt érdeklődő holdudvarából is, az amerikai jobboldal thinktankjei közül a Fidesz fő washingtoni kapcsolatát jelentő Heritage Foundationtől a Hudson Institute-ig.

Az utóbbit képviselte az a Matthew G. Boyse, a Trump-adminisztráció korábbi külügyi helyettes államtitkára, aki Németh Zsolttal közös plénumon szerepelt. A republikánusok Közép-Európával foglalkozó volt államtitkár-helyettese a diplomáciai szokásjoghoz képest szokatlanul hosszú szöveget olvasott fel a kétoldalú amerikai-magyar kapcsolatokról Németh Zsolt előtt. Ez ugyan műfajilag személyes értékelés volt, de Boyse elég egyértelműen a mérsékeltebb republikánusok külpolitikai figyelmeztetését közvetítette:

„Magyarország barátai a jobboldalon is vakarják a fejüket, és Magyarország azt kockáztatja, hogy elveszíti őket.”

Boyse karrierdiplomataként lett a republikánusok Közép-Európa-politikájának egyik, a háttérben fontos alakítója Trump alatt, és a jobboldali kötődése megjelent a mostani értékelésében is. Szerinte előbb az Obama-, majd a Biden-adminisztráció sokat tett a magyar kormánnyal szembeni nyilvános kritikáival a kapcsolatok romlásáért, és bár ebben Budapestnek is volt felelőssége, a demokraták szerinte ezt olyan arroganciával tették, amire a szavai szerint ő is lehet, hogy hasonló módon reagált volna, mint az Orbán-kormány.

Utalt rá, hogy Trump elnöksége alatt is voltak feszültségek, de ezeket, főleg a magyar belpolitikai ügyekkel kapcsolatban akkor nem verték nagydobra, és igyekeztek ezeket a kérdéseket inkább az Európai Unióra hagyni. Kínával kapcsolatban azonban a magyar külpolitikai irány a Trump-adminisztrációban is aggodalmat keltett. A Huawei, a Fudan egyetem, a Budapest-Belgrád vasútvonal ügyét említette – míg Moszkvával kapcsolatban a KGB-bankként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre jövetelét hozta fel.

Bucsa békéje

„Orbán oda ment, ahol senki nem bírálta, Pekingbe és Moszkvába. Talán nem mindenki vette észre, hogy a Trump-adminisztráció a Kínai Kommunista Párttal szemben keményebb irányt képviselt, mint bármelyik amerikai adminisztráció előtte”

– mondta a republikánusok volt helyettes-államtitkára.

„Amíg Washingtonban előkészületeket tették a Kínától való elválás felé, a magyar kormány megkétszerezte a kapcsolatait Pekinggel. Olyan átfogó stratégiai partnerséget építettek Kínával, ami Magyarországot Belarusszal, Oroszországgal, Venezuelával, Etiópiával, Pakisztánnal és Zambiával tette egy speciális kategóriába.”

„Nem emlékszem, hogy valaha olyan rosszak lettek volna a kétoldalú amerikai-magyar kapcsolatok, mint most”

– mondta Boyse. Ha Kamala Harris nyeri novemberben az amerikai elnöválasztást, Boyse szerint további negatív spirál alakulhat ki. Ha azonban Trump nyer, a kapcsolatok drasztikusan és rögtön javulni fognak – ismerte el. Rögtön jött azonban a figyelmeztetés: ebben az esetben is ott maradna a nagyobb kérdés Kínával és Oroszországgal kapcsolatban, ami megosztja az amerikai konzervatívokat is.

„Útkereszteződésnél járunk. Ez egy kritikus pillanat a történelemben, ahol a társadalmainknak dönteniük kell. Tekintélyes erők támadnak a globális Nyugatra. Most nincs mód kétértelműségekre, a fenyegetések veszélyesebbek, mint korábban. Látniuk kell, hogy mi történik. Putyin egy kegyetlen revizionista, egy revansista diktátor, nem pedig megbízható partner.”

„A magyar kormány azt hangsúlyozza, hogy a Nyugat része, és meg akarja menteni a nyugati civilizációt, ami nagyszerű. De időnként úgy viselkedik, mintha inkább a Nyugat lenne az ellensége, mint a Kelet.”