POLAND. MORE THAN YOU EXPECTED – LENGYEL WORKSHOP A VÁROSLIGETBEN
A szeptember 12-én megrendezésre került lengyel workshop keretében,
számos lengyel város és régió, valamint a rendező Lengyel Idegenforgalmi
Szervezet révén a hazai média képviselői gazdag ízelítőt kaphattak arról, hogy
miért is annyira találó a „Lengyelország több mint gondolnád” szlogen.
A rendezvényt Farkas Melinda, a szervezet igazgatójának felvezetője nyitotta meg, melyben röviden
bemutatta az egy év alatt elért sikereket. Kiemelte, hogy a statisztikák alapján, az elmúlt évben közel
250 ezer dunajeci tutajozó között a magyar turisták voltak második legnagyobb számban. Továbbá a
tavalyi téli időszakban, Zakopanéban soha nem látott mértékben jártak magyarok, melyre számos
helyi magazin csak „magyar invázióként” utalt. Illetve az aktív turisztikai lehetőségekről szóló korábbi
megjelenéseknek köszönhetően Alsó-Sziléziában is megjelentek a magyar kerékpárosok.
Újdonságként bemutatásra került a Bárány Róbert filmessel készülő, Lengyelországot egyedi
megvilágításból bemutató sorozat több része is, melyek már elérhetők a Youtube-on.
Ehhez közvetve kapcsolódva bemutatta az eddigi, újszerű turisztikai kommunikációs koncepcióba
illeszkedő új weboldalt, a szialengyelorszag.hu-t, mely a szervezet támogatása alatt, számos újságíró
és blogger által szerkesztett, könnyed hangvételű, inspirációs felületként fog működni.
ELŐADÁSOK VARSÓTÓL TARNÓWIG
A Go to Warsaw képviseletében Katarzyna Banasik-Urbanowska Varsó színes, változatos, és modern
arcát mutatta be. Így például beszélt a sokrétű tömegközlekedésről, az élénk sportéletről, valamint a
bőséges koncert és fesztivál választékról, valamint megemlítette, hogy sok turistát vonzanak a
történelmi helyszínek, valamint a város közel 100 múzeuma is. Ehhez kapcsolódva a Crowne Plaza
Warsaw – The Hub varsói hotel képviselője prezentálta modern belvárosi szállodájukat.
A hazánkban egyelőre még kevéssé ismert Łódź gazdag indusztriális örökségéről Tomasz Koralewski,
a Lódzi Idegenforgalmi Szervezet képviselője tartott előadást. A gazdag textilipari múlttal rendelkező
város számos ipari épülete eredeti atmoszféráját megtartva született újjá étteremként, szállodaként,
rendezvényhelyszínként, múzeumként, bevásárlóközpontként.
Malgorzata Lipska-Boichuk, a város idegenforgalmi szervezetének munkatársa Lublin titokzatos, és
izgalmas és egyben klasszikus világáról is beszélt – többek között megemlítve azt is, hogy a város a
2029-es Európa Kulturális Fővárosa cím várományosa. Itt bekapcsolódott az Arche Hotel Lublin is a
prezentációba.
A UNESCO világörökség részeként számon tartott Zamość városáról, a Lokalna Organizacja
Turystyczna "Zamość i Roztocze" képviseletében Miroslaw Olborski tartott bemutatót és virtuálisan
körbevezette a jelenlevőket a rengeteg fallal körülvett óvárosban, valamint műemlékeken.
Monika Nahirny (Małopolska Organizacja Turystyczna) már Kis-Lengyelország régiójának népszerű és
kevésbé ismert helyeiről beszélt, így többek között a számos magyar vonatkozású helyről, Európa
legrégebbi sóbányáiáról Bochniában és Wieliczkában, vagy kontinensük egyik legnagyobb
vidámparkjáról, az EnergyLandiaról. Az előadásához kapcsolódóan Marcin Palach mesélt a
legmagyarabb lengyel városnak tartott Tarnówról, melynek magyar történelmi kapcsolatokkal
rendelkező óvárosa méltón tart számot a figyelemre.
A régiók mellett, de a régiókhoz átfogóan kapcsolódva, a világ 12. legrégibb légitársaságát, a LOT
Polish Airlines képviselve, Antoni Krisztian mutatta be a társaság modern gépeit, és többek között
arról is mesélt, hogy napjainkban a légitársaság járataival könnyedén juthatunk el Budapestről
Varsóba a hét minden napján, de a lengyel belföldi járatok fontosságát is kiemelte.
Az egész napos rendezvényen délelőtt a sajtó, délután pedig a turisztikai szakma képviselői vehettek
részt. Az előadásokat workshop és egyéni beszélgetések zárták, a nap pedig egy közös esti dunai
hajókázással zárult a kivilágított Budapest fényeinél.