Skip to content

A III/III-nál kezdte karrierjét Horváth József, aki most a a szuverenitást védelmező Lánczi Tamásék munkáját segíti

A III/III-nál kezdte karrierjét Horváth József, aki most a a szuverenitást védelmező Lánczi Tamásék munkáját segíti

Horváth korábban az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt.

Mint arról mi is beszámoltunk, Horváth József nyugállományú vezérőrnagyot nevezték ki a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet élére. Horváth feladata, hogy tudományos munkával segítse a szuverenitást védelmező Lánczi Tamásék munkáját.

Horváth József számára az ilyen munka egészen biztosan nem lesz ismeretlen terep, egyfelől jelenleg is ő a kormány ideológiagyárának, az Alapjogokért Központnak a biztonságpolitikai szakértője, továbbá komoly titkosszolgálati múlttal is rendelkezik.

Ez a múlt egészen a Kádár-rendszer utolsó pár évéig nyúlik vissza, ugyanis Horváth nevét megtalálni abban a listában, amelyet még a lapunk hozott nyilvánosságra 2005-ben. E szerint Horváth, mint alhadnagy, a Belügyminisztérium III/III-4-b. alosztályán dolgozott és a feladata a „szektásnak” minősített, egykori és aktív párttagokkal, trockistákkal, álbaloldaliakkal szembeni elhárítás volt.

A rendszerváltást követően a politika közelébe akkor került, amikor 1998-ban Kövér László titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter regnálása kezdetén a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) előbb ügyeleti osztályvezetőből főmunkatárssá, majd 1998. november 1-től főigazgató-helyettessé (és ezzel egyidejűleg alezredesből dandártábornokká) léptették elő.

2002 nyarán, néhány hónappal azután, hogy a Fidesz elvesztette a választásokat, Horváth távozott az NBH-tól, majd az UD Zrt. élén tűnt fel. A cég többek között az OTP Bank biztonságáért felelt, illetve részévé vált a 2000-es évek legnagyobb lehallgatási botrányának is.

Az UD-ügy részleteit itt találja, röviden talán annyit érdemes megjegyezni róla, hogy a végén Dávid Ibolya egykori MDF-elnököt jogerősen elítélték, amiért egy törvénytelen lehallgatásból származó hanganyaggal zsarolta meg a párton belüli politikai riválisát, Almássy Kornélt, aki ezt követően vissza is lépett a jelöltségtől.

A bíróságon előkerült egy olyan hanganyag is, amin az MCC-t is megalapító, Fidesz-közeli üzletember, Tombor András és Horváth beszélgetnek arról, hogy poloskátlanítani kellene Almássy lakását.

2010 Horváth József életében is a nagy visszatérés éve volt, hiszen nem sokkal az első kétharmados győzelmet követően egyből őt nevezték ki a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) operatív főigazgató-helyettesének és vezérőrnaggyá is előléptették. Három év múlva azonban távozott, a hivatalos indok szerint azért, mert lejárt a szerződése.

Mindezek után Horváth a Fidesz migrációval kapcsolatos narratíváját igyekezett erősíteni a kormányközeli sajtóban, a Magyar Időkben önálló rovatot is kapott, sőt még könyvet is írt az „iszlám alapú új világot” megteremteni kívánó titkos erőkről. Ezek után már tényleg nem csoda, hogy 2019-ben az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója lett.

(Képünkön Horváth József, balról az ötödik, 2023-ban, Tusványoson)



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



11 Comments

  1. Névtelen
    2024.09.18. 06:42

    Ahogy régen mondták:
    EJTŐERNYŐS.

    • ügyes
      2024.09.18. 08:04

      Ez az ember most hazaért. Azt csinálja, amit mindig is szeretett.

    • Névtelen
      2024.09.18. 09:01

      Az SZVH amugy is az ÁVH jogutodja, miért ne vehetné át a régi dolgozókat?

  2. idézet
    2024.09.18. 07:53

    A kommunista rendszerben a kommunizmus ellenségei ellen küzdött, hithű kommunista, a rendszer aktív fenntartója, emberi életek megnyomoritoja ez az ember. Nagyjából börtönben lett volna a helye, ha valóban lett volna rendszerváltás.
    Ezekre az emberekre mondta Orbán, hogy ezek az emberek többet tettek az országért, mint a kerdezo képviselő, mikor egy momentumos a parlamentben rakerdezett,hogy nem zavarja-e,hogy a Fidesz tele van régi kommunistakkal.
    Vajh miért is védik az Orbán félék az ilyeneket? Vajh miért is nem lettek nyilvánosak az ügynökakták a mai napig, és igy következmény nélküliek azok a tettek, amiket az ilyen emberek elkovettek?
    Nem nyugállományú vezerornagykent, hanem büntetését letolto fogvatartottkent kellene hivatkozni az ilyen Horváth József félékre.
    A jó kommunistakbol lettek a jó fasiszták, a KISZ-es és MSZMP-s fideszesek által alapított mozgalom egyik nagy tanulsága ez a mai magyar politikara nézve. Sajnos a magyar társadalom egy jelentős része ezt a múltbeli tanulsagot valamiért elfelejtette, mert a politikai elit azt akarta, azon dolgozott es dolgozik, hogy elfelejtse. Nincs itt látnivaló jeligére, az ugynokaktakrol megmagyarazva,hogy nem is érdekesek, azt állítva,hogy nem is hitelesek, a kommunista III-as ugyosztaly hithu munkatarsait tovább alkalmazva.

  3. Névtelen
    2024.09.18. 07:54

    Gyönyörű életrajz!
    – a 80-as években a kádárista III/III-ban kezdődik, amikor a jogász szakkollégium tagjai Stumpf I. apósának, Horváth István belügyminiszternek a védőernyője alatt bontogatják szárnyaikat
    – Kövér L titokszolgálati minisztersége idején titkosszolgálati vezetőként folytatódik (Torgyán és a kisgazdák kinyírása)
    – Az UD Zrt. magánszolgálattal részvétel O1G „1 a tábor, 1 a zászló” programjában, azaz a jobboldali térfél elfoglalásában, az MDF kinyírásában – Dávid Ibolyára terhelő adatok gyűjtésében (a fiával akarták zsarolni, megbízóként Stumpf neve merült fel)
    – putyini mintára létrehozott kamu intézetek (alapjogok központ, szuveNERitásvédelmi hivatal) az Orbán-kormány minden áron való hatalomban tartásának érdekében – Ugyan ki látott már olyan „kutatóintézetet”, ahová nem tudományos fokozat kell, hanem besúgói tapasztalat?

  4. idézet
    2024.09.18. 07:55

    A Kádár rendszer utolsó évei a legfontosabbak és a leghomályosabbak, alig tudunk erről az időszakról, ez az aktuális politikát meghatározó néhány év volt. Mindenki a gulyáskommunizmusról, TTT-ről, enyhülésről tanul és beszél ezzel a korszakkal kapcsolatban, de valójában Magyarországon nagyon szigorúan ellenőrzött diktatúra volt, csak egy felépített és kifelé mutatott álca volt az engedékenyebb Kádár korszak, amit mindenki bevett,elhitt és annyira menőnek tartott. Szerintem a Szovjetunió ezt a szerepet találta ki Magyarországnak azért, hogy itt bonyolíthasson le számukra nagyon fontos ügyleteket. Nyugat-Európában,Angliában a szélsőjobbos mozgalmakba szovjet kémek épültek,szovjet finanszírozással működtek, ezért valószínűsíthetjük,hogy Magyarországon is így volt. A szakdolgozatomhoz olvastam,kerestem tucatnyi könyvet, az életkorom miatt sem tudhatom biztosra ezeket, annyit szinte biztosra vehetünk, hogy a hagyományőrzőkhöz, zenekarokhoz, rock és metálrajongó táborhoz, focidrukkerekhez, értelmiségi baráti körökhöz biztosan csatlakoztak a titkosszolgálattól,sőt éppen ezek a személyek hozták ezeket létre,mint egy légypapírt,hogy ezzel megfogják a csatlakozni kívánó rendszerkritikus emberkéket. Ez annyira jól sikerülhetett,hogy a Szovjetunió meggyengülésekor a szocialista rendszer összeomlásakor nem volt olyan ellenzék,mint pl. a lengyeleknél, ezért gondoltam azt, hogy gyorsan megcsinálták,felépítették a lelkes fiatalokból álló értelmiségi csoportot,igen, a fideszre gondolok. Horváth József nagyon sok olyan információt tudhat az mszmp-n belüli véleménykülönbségekről, csoportokról, 0rbán és bűntársai valódi múltjáról, céljaikról és szerepéről, régi kapcsolati hálózatáról. Ha sikerül megbuktatni az 0rbán kormányt, Horváth Józsefnek tényleg kellene adni egy lehetőséget arra,hogy ezeket szépen elmondja nekünk.

  5. Névtelen
    2024.09.18. 08:01

    Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet
    röviden
    SZUKI
    oroszul: kurvák
    akkor minden stimmel, a moszkvai gazdátok elégedett, tudjátok mik vagytok fideszesek
    az oroszok kurvái

  6. Névtelen
    2024.09.18. 08:02

    Ez egy ilyen ország. Itt nincs külön munkásőr, külön nyilas, külön cserkész… Attól függ, melyik ruhája tiszta.

  7. ügyes
    2024.09.18. 08:03

    Viszont egy kelet Európában szolgáló KGB-s tiszt volt a legügyesebb, Ő annyi aktát tudott lenyúlni, hogy most már neki kémkedik egy EU-s ország miniszterelnöke…

  8. Névtelen
    2024.09.18. 09:01

    horváth mindent tud orbán „pályakezdéséről”, hiszen kollégák voltak a szerveknél. akkor horváth egyengette a szépreményű kolléga pályáját, most az uborkafára azóta felkapaszkodott famulus meghálálja neki ezt

  9. Névtelen
    2024.09.19. 05:03

    Elvtársak és NERtársak! Senkit nem hagyunk az út szélén! Főleg ha régi harcostárs az illető! Értve?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük