Sajóbábony. Megkérdezte, hogy az SPL-nek is bejelentettem-e a szaghatást? Az SPL-nek? – kérdőn feleltem. Ezek mennek

Csütörtökön miután a család elaludt, kezdődött az éjszakai „műszakom”: beszáradt ruhák pakolása, előhagyott gyerekjátékok elrakása, mosogatógépből kipakolás, miegymás. Csendben, amíg alszanak a gyerekek, ezeket el tudom végezni. Már éjfél elmúlt, mire végeztem, de a sajóbábonyi áldatlan állapotok bármennyire is fáradt voltam, nem engedtek aludni. Annál is inkább, mivel a kényszerűen zárt ablakok és ajtók mellett is kezdtem felismerni a lakás szellőzőnyílásain beszivárgó szagot. Nem rózsaillat volt, afelől nem lehet kétség! Az a szag terjedt ismét, amire férjem szokta mondani: „Ki ne nyisd az ablakot!” Nem nyitottam ki ezúttal sem, pedig jól esett volna egy kis friss oxigén átcserélve a lakás levegőjét, mielőtt én is lepihennék. Ez a szag viszont felkorbácsolta ismét a kedélyemet már harmadik éjszaka egymás után. Így hát összegyűjtöttem egy csokorba a sajóbábonyi Ipari Park halálos és egészségre káros eseteit az elmúlt legfeljebb négy évből, plusz a múlt hónapban történt két nagyobb visszhangot kiváltó esetet: az etántiol-szennyezést és a veszélyes hulladékokat tartalmazó raktár leégését, megtoldva a minden éjszakától reggelig tartó elviselhetetlen vegyi szennyezéssel, a hatóságok képtelen intézkedésével. Nem a magam szórakoztatására tettem. Bízok abban, hogy az ismert televíziós műsorvezető és újságíró segítségével szélesebb nyilvánosság által nagyobb eredményt lehet elérni.

Örömmel értesültem róla, hogy péntek reggel a Rádió 1 adásában is téma volt a sajóbábonyi vegyi szennyezés. Minél több csatornán, minél nagyobb hangsúllyal nem lehetetken küldetés érvényesíteni a tiszta levegőhöz való jogot az illetékesek töketlensége és az aljas légszennyező(k) felett. Az e-mail elment.

Hajnal 2 volt, és már a lakásban orromban a vegyi bűz szagával nem volt kérdés, mi lehet odakint. Gyanúval azonban nem telefonálok, csak tényekkel. Kinyitottam az ablakot egy pillanatra. Tényleg nem kellett több, mert majd’ megfulladtam a tömény, erősen szúrós szagú, egyértelműen vegyi eredetű bűzös szagtól. Mintha beestem volna egy vegyszeres tartályba. Sosem történt még ilyen velem, de kb. így tudnám elképzelni. Az alapvetően alacsony vérnyomásom az egekbe szökött a méregtől.

Kezdődött a szokásos kör. Először a 112-t hívtam 02:16-kor. Rögzítették, közölték, hogy értesítik a tűzoltókat. Következett a Környezetvédelmi Hatóság éjszakai ügyeletese a 46/517-300 számon 02:18-kor. Szintén rögzítették a bejelentést. Érdeklődésemre a férfi elmondta, hogy az előző napon és az azt megelőző napon is kint volt Sajóbábonyban. Mindkétszer érezte ezt az erős vegyi szagot. Feljegyzés készült róla és az Ipari Parkban is járt, értesítette és felkereste az SPL Europe Kft.-t. Kérdeztem, hogy akkor tőlük származik a szag ezúttal is? Nem mintha pillanatnyi kétségem lenne efelől, de erre nem válaszolt. Egyértelműen az volt az érzésem, hogy inkább nem jelenthette ki ezt így, de a válasza nélkül is egyértelmű. Különben miért értesítene és menne ki olyan céghez, aki nem érintett a szennyezésben?!

Megkérdeztem tőle, hogy meg tudja-e mondani, hogy mi volt a levegőben kint jártakor, mivel ezúttal is ugyanazt éreztem, továbbá a 112 is mindig azt kéri, hogy írjam körül, jellemezzem a szagot. Azon kívül azonban, hogy vegyi eredetű, tehát nem természetes szag, egyértelműen nem is füst, viszont erős, szúrós szagú, vegyszerre emlékeztető, nem tudom pontosabban meghatározni. Azt válaszolta, hogy ő is így tudná jellemezni, de kiéreztem a kimért beszédén és a hatásszüneteiben, hogy valójában nem beszélhet. Konkrétan semmilyen kijelentést nem erősíthetett meg.

Mielőtt elköszönt volna, még megkérdezte, hogy az SPL-nek is bejelentettem-e a szaghatást? Az SPL-nek? – kérdőn feleltem. Minek kellett volna bejelentenem nekik? Csak tudják maguktól is, hogy mit művelnek, azonkívül nem fognak a saját lábukba harapni. Ha valakitől, akkor tőlük aztán igazán nem számíthatok semmilyen érdemi lépésre saját maguk ellen. Az ügyeletes diszpécser azonban javasolta, hogy tegyek bejelentést hozzájuk is, mert ilyenkor nekik is le kell folytatniuk egy vizsgálatot a saját belső protokolljuk szerint, azonkívül előző éjszaka is arra hivatkoztak neki, hogy ők nem kaptak semmiféle bejelentést senkitől. Persze, hogy nem. Ki várna ettől a cégtől bármiféle intézkedést saját maga ellen?! Ugyan már! De biztosítottam a diszpécsert, hogy hívom őket is, részemről ezen nem fog múlni. Megkaptam a 30/658-3073-as telefonszámot, ami a cég erre a célra üzemeltetett bejelentő telefonszáma.

02:25 perckor már hívtam is, mire egy egykedvű férfihang beleszólt. Igen, beleszólt, de se köszönés, se bemutatkozás. Rögtön gondoltam, hogy jó helyre telefonáltam: pontosan ilyen parasztnak képzeltem az egész cég hozzáállását. Köszöntem, bemutatkoztam és hagytam időt neki, hogy ő is megtehesse, de semmi. Csend, majd: Igen?! Elmondtam a „jóképességű” beszélgetőpartneremnek, hogy a Környezetvédelmi Hatóságtól kaptam meg ezt a telefonszámot és közöltem vele a panaszom, majd megkérdeztem, hogy a kivizsgálás eredményéről fogok-e választ kapni. Tőlük nem, majd a Környezetvédelmi Hatóságnak megküldik, ők fognak tájékoztatni. De azért a telefonos elérhetőségemet elkérte az „úriember”, nem mintha rejtett számról hívtam volna. De hát mit vártam volna ugyan tőle… Mielőtt elköszöntem volna, megkérdeztem, hogy kivel beszéltem. Megmondta a nevét. Kérdeztem, hogy az SPL alkalmazottja-e. Igen. Elköszöntem, és ő is.

Közben eltelt annyi idő, hogy nem értettem, hol marad az intézkedés. Semmi hang nem szűrődött be az utcáról, személyautóé sem, nem még tűzoltóé. Eddig mindig a bejelentés helyére mentek ki, de ezúttal itt madár se járt. Az utóbbi időkben pedig már nem szoktak felhívni sem a bejelentési telefonszámon, hogy elmondják, mit tapasztaltak. Korábban ezt maguktól mindig megtették, de mióta hiányoltam az intézkedésükből a bűz megszüntetését és firtattam, hogy mi van a levegőben, de nem tudtak rá válaszolni, csak annyit, hogy büdös, már telefonon sem hívnak. Sebaj! Úgyis mindig ugyanazt a sablont ismételgették: „Egészségre ártalmas koncentrációt nem mértek.” Fontos mondat. Ugyanis nem azt állítja, hogy nincs a levegőben egészségre ártalmas anyag, hanem a koncentráció nem éri el azt a szintet, amit valaki valamikor határértéknek fogadott el és a hatóságok azt veszik alapul.

Mivel intézkedést nem tapasztaltam, jobbnak láttam magam utánajárni. Csípett a hideg, de a szag is. A lépcsőház bűzlött, mégis igazán az utcára kilépve folytogatott ez a vegyszeres, szúrós szagú bűz. Igyekeztem minél jobban beletemetkezni a kabátom nyakába. Kimentem a városból kivezető úthoz a parkba. Ott majd láthatom, ha jön az autó a bekötőúton. Meglepetésemre azonban az Ipari Park irányából nappal nagy forgalommal bíró, de most elhagyatott úton távozott a tűzoltóautó a városból. A településtáblát elhagyva mint a huzat, olyan sebességgel száguldott el. 2 óra 41 perc volt ekkor.

Újra a 112-t hívtam. Fiatal férfi fogadta a hívást. Elmondtam, hogy fél órája tettem bejelentést, azonban a tűzoltóautó elhagyta a várost, a szag viszont maradt. Megkérdeztem, hogy az intézkedésnek miért nem része a probléma megszüntetése? A megoldáson miért nem dolgoznak? A férfi kérdezte, miből gondolom ezt? Újra elmondtam, hogy most hagyta el a várost a tűzoltóautó, de a szag változatlanul itt van. A megoldás irányába nem történt előrelépés. A türelmemet kérte, amíg egyeztet a katasztrófavédelemmel, azzal tartásba tett. Visszavéve a vonalat közölte, hogy valóban kint jártak az autóval, ahogy láttam, mérést végeztek, de egészségre káros koncentrációt nem mértek, ezért eljöttek. Nincs teendő. Már hogyne lenne! A szag továbbra is fennáll. Semmi sem változott. Ekkor elismételte, hogy „Egészségre káros koncentrációt nem mértek”. Mondtam, hogy értem, de egészséges levegőt sem mértek, mert az sincs. Ingerültebben folytatta: „Hölgyem! Egészségre káros koncentrációt nem mértek.” Mondtam neki, hogy elsőre is értettem, de ez csak annyit jelent, hogy az az anyag, amit mértek, alatta van annak a határnak, ami meg van határozva, de attól az még nem egészséges. A diszpécser hallhatóan ingerült volt, az elvárható intézkedés hiánya miatt én is. Megkérdezte inkább, hogy hol vagyok most. Mondtam, hogy a Széchenyi és a Vörösmarty utak találkozásánál a városba bevezető úton. Mire ő: „Ott lakik?” Nyilván nem ott lakok, bár ha hajléktalanként tettem volna bejelentést, azt is ugyanúgy kellene kezelnie. Kérdezte, hogy minek mentem oda? Azért, hogy meggyőződjek az intézkedés eredményességéről. Mivel továbbra is kifogásoltam a felszínes intézkedést, azt kérdezte, hogy a polgármesternek jeleztem-e már az aggályaimat? Szerinte hozzá kell fordulnom, ő tud tenni ez ügyben.

Persze azt ezúttal sem tudta megmondani, hogy milyen gázt azonosítottak. Folytatta: „Egészségre káros anyagokat kerestek a levegőben, de egészségre káros koncentrációt nem mértek.” Ezt még néhányszor megismételte, mást nem tudott mondani. A beszélgetés parttalan volt, majd a diszpécser azzal zárta, hogy menjek haza és pihenjek le, majd elköszönés után bontotta a vonalat.

Kérdezem én, ki biztosít a pihenéshez oxigént?