Veres Pál: Ha hibáztunk, azért elnézést kérek!

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a jelenlegi összetételben utolsó közgyűlését tartotta kedden Miskolc közgyűlése. Az ülésen többségében technikai jellegű előterjesztéseket tárgyaltak, elkezdődött, majd hirtelen vége is lett. Az ülés végén azonban Veres Pál, aki az elmúlt öt évben vezette Miskolcot, rövid búcsúbeszédet is mondott, melyet a minap.hu még rövidebben össze is foglalt.

A beszédet visszahallgatva most, megmutatjuk, pontosan hogyan búcsúzott a városvezető:

– Utoljára vezettem ma a közgyűlést polgármesterként. Október elsejétől új polgármestere lesz a városnak, Tóth-Szántai József. Azt szeretném kérni minden miskolcitól, hogy fogadja őt bizalommal, jószándékkal – kezdte.

Fotó Archív

Amint fogalmazott, az eddigi közös munkájuk alapján Veres Pál meggyőződött róla, hogy Tóth-Szántai József is mindent meg fog tenni Miskolcért. „Segítsék a munkáját, mert nagy felelősséget, nagyon nehéz feladatot vállalt, én csak tudom” – tette hozzá.

Veres Pál ezután megköszönte a közös munkát a grémiumnak, majd sok sikert, erőt és kitartást kívánt a következő vátosvezetésnek.

– Kívánom, hogy könnyebb ciklusuk legyen, mint ami nekünk jutott. Ne legyen dolguk világjárvánnyal, háborúval, energiaválsággal, gazdasági nehézségekkel. Az Önök minden sikere Miskolc sikere, a miskolciak sikere lesz, ezért dolgozzanak – mondta.

Végül a miskolciakhoz is szólt, köszönetet mondott a városlakóknak. „Köszönöm a bizalmat, köszönöm a lehetőséget. Köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk ezért a városért. Köszönöm az együttműködést, a javaslatokat és véleményeket! Ha hibáztunk, azért elnézést kérek! Köszönöm a sok közös sikert és köszönöm a boldog pillanatokat! Hajrá Miskolc! – zárta.