Miskolc. A Veres vircsaft nagyon elbaxzta az Avas tetőt

Háromszor, háromféleképpen

Az elsőt még tavaly novemberben, akkor az Avas kilátó vendéglátó-helyiségének üzemeltetésére, valamint a kilátó előtti épületre kerestek külön-külön bérlőt, akkor nem érkezett érvényes ajánlat.

Másodszor az idén februárban, akkor már az említett avastetői három vendéglátó egységre együtt írták ki a pályázatot. Mindhárom üzemeltetését egyetlen üzemeltetőtől várták. Két ajánlat érkezett, az egyik benyújtóját az önkormányzat nyertesként hirdette ki, de nem nevezte meg. Aztán hosszú csend következett, mint kiderült, nem sikerült megkötni a szerződést a nyertes vállalkozóval.

A harmadik pályázatot a közelmúltban írta ki a holding, ennek benyújtási határideje járt most le. Ez alkalommal kicsit változtattak a kiíráson, hiszen most együtt is benyújthatott pályázatot az ajánlattevő, de akár külön-külön is az egyes vendéglátó egységekre.

Kérdés, mi lehet az oka

Hogy mi lehetett az oka annak, hogy harmadszor is sikertelen lett a pályázat? Vendéglátóknál érdeklődtünk (mindnyájan nevük elhallgatását kérték), véleményük nagyrészt megegyezik. Úgy fogalmaztak, hogy nem éri meg egyik esetében sem az üzemeltetés, túlságosan magas, kitermelhetetlen bérleti díjakat állapítottak meg a pályázatok kiírói már csak azért is, mert nem túl nagy a forgalom jelenleg még az Avastetőn. A Bortanya havi bérleti díja például 689 ezer 833 forint plusz áfa lett volna, a kilátó alatti vendéglátó egységé pedig havonta 1 millió 298 ezer 092 forint és az áfa.

boon.hu