Miután délelőtt szó szerint leírtuk, mit mondott Orbán Balázs egy podcastben, az egész nap arról szól, hogy az ellenzéki pártok egymásra licitálva minősítik szégyennek és hazaárulásnak a nyilatkozatát, miközben a miniszterelnök politikai igazgatója már a második reakcióját is közzétette arról, hogy kiforgatták a szavait. Mármint azokat a szavait, hogy „mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”.
Ez a felfordulás elérte két nagy hírügynökség, az AFP és az AP ingerküszöbét is, amelyek részeletesen ismertették az eredeti nyilatkozatot és a reakciókat. Ezek a hírügynökségek azért fontosak, mert a szolgáltatásukra előfizető lapok átvehetik a cikkeiket, ezért azok mindenhol felbukkannak, ahol van angol nyelvű hírszolgáltatás. És kábé mindenhol van angol nyelvű hírszolgáltatás.
A nagy nemzetközi portálok közül az Euronews és a Bloomberg is részletesen beszámolt a botrányról. „Orbán Balázs megjegyzései mentek eddig a legmesszebb Budapest egyre inkább Kreml-barát álláspontjának kifejtésében, amely miatt összeütközésbe került szövetségeseivel az Európai Unióban és a NATO-ban. Nem világos, hogy a miniszterelnök, aki nem áll rokoni kapcsolatban a tanácsadójával, osztja-e ezeket a nézeteket” – írta a Bloomberg.
A befolyásos gazdasági lap erre rá is kérdezett Orbán hivatalánál, de egyelőre nem kaptak választ.
https://uploads.disquscdn.com/images/7493fd9e0c1b0f3770781ae6bc7722a85a57a3fdd43a00fd6f3c7f7eb0b5d029.jpg?w=800&h=306
ezek az incelek mind egyformák
https://uploads.disquscdn.com/images/3f3eb6c677c3d204d94f36806063af430f919cb67dd414b8ed5283988a7892bc.png?w=800&h=466
mmmm, gyönyörű.
https://uploads.disquscdn.com/images/4a106f27b648ae42f888e194bc6b23a72f5bfb495e67511985d60334e7bc9684.png?w=800&h=530