Alakszai doktor feljelentette Hegedűs Andreát és Bartha Gyurit, de ők ártatlanok

A bíróság jogerős döntésében felmentette Hegedűs Andreát és Bartha Gyuria rágalmazás vétsége alól.

 

Az ügy előzménye négy évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor Hegedűs önkormányzati képviselőként sajtótájékoztatót tartott. A tájékoztatón elhangzott információk miatt indult ellene eljárás. A képviselő tudomást szerzett egy olyan ügyről, amely kapcsán visszaélés gyanúja merült fel, és a Fidesz 2019-es önkormányzati kampányához kapcsolódott.

A választások után a Miskolci Holding Zrt. rutinszerű belső vizsgálatot folytatott az egyik tagvállalatánál, a Mi Produkt Kft.-nél. A beruházások és beszerzések ellenőrzése során szabálytalanságokra bukkantak.

Kiderült, hogy a 2019 előtti fideszes vezetésű polgármesteri hivatal a város nyomdájából rendelt választási plakátokat a miskolci Fidesz számára, amit aztán a Miskolci Kulturális Központtal fizettetett ki. Hegedűs álláspontja szerint ez közpénzből finanszírozott pártkampánynak minősül.

Az ügyben bűncselekmény gyanúja merült fel, és feljelentés is történt. A képviselő információi szerint jelenleg is zajlik a nyomozás.

A két baloldali politikus ellen dr. Alakszai Zoltánt és a néhai dr. Kriza Ákos tett közösen feljelentést. 

A bíróság döntése első fokon elmarasztalta, de másodfokon felmentette,  kimondta, hogy Hegedűs Andrea és Bartha Gyuri nem követett el rágalmazást. A  feljelentő Alakszai doktor nem hagyta volna annyiban, de később meggondolta magát. Az ítélet indoklása szerint, még ha a feljelentő sértőnek is találta a képviselő által közölteket, a sértő kifejezés önmagában információs értékkel bír. Mivel mindez a közügyek megvitatásával függ össze, a közlést a szólásszabadság legmagasabb szintű védelme illeti meg.

Hegedűs Andrea hangsúlyozta, hogy képviselői esküjéhez híven, korrekt módon tájékoztatta a lakosságot, és a város vagyonának megóvása érdekében járt el. A per kimenetele megerősítette, hogy a közérdekű ügyekben tett nyilatkozatai jogszerűek voltak.

Korábban

2022?

„Dr. Kriza Ákos az eljárás folyamán elhunyt, így egyedül folytattam a küzdelmet, amelynek a végén a Miskolci Járásbíróság első fokon megállapította bűnösségüket, azaz a sajtótájékoztatón elhangzott állítások valóságtartalmát nem tudták bizonyítani – mondta el  dr. Alakszai Zoltán.

Hozzátette: Tisztában van vele, hogy közszereplőként többet kell elviselnie egy átlagos állampolgárnál, de az igaztalan állításokat nem. „Várom Hegedűs Andrea és Bartha György bocsánatkérését. Ha másként nem, az elhunyt dr. Kriza Ákos irányában. Várom Veres Pál bocsánatkérését is, tekintettel arra, hogy az első fokon elítéltek arra hivatkoztak az eljárásban, hogy a sajtótájékoztatón elmondott szöveget a városháza sajtó osztályától kapták” – tette hozzá dr. Alakszai Zoltán.

Miskolc

Még korábban

2020

Feljelentés: A miskolci Fidesz közpénzből fizethette a kampányplakátokat

minap.hu
A miskolci közélet elmúlt 30 évének legsúlyosabb politikai botrányára derült fény az elmúlt napokban: a Fidesz a hivatalt és a város cégeit, intézményeit egy polipként kihasználva, választási kampányra költötte a miskolciak pénzét.
Fotó: Juhász Ákos

Közpénzből fizette ki a 2019-es önkormányzati választási kampányplakátjait a korábbi fideszes városvezetés Miskolcon – állítja a Velünk a Város frakció egy most lezárult Miskolc Holdingos belső ellenőrzésre hivatkozva.

A plakátokat a Miskolc Holding Zrt. egyik cégénél, a Miprodukt Kft.-nél nyomtatták, a számlákat azonban nem a párt, hanem – a feltárt esetekben – az önkormányzat egyes cégei, intézményei, vagy éppen az önkormányzat közalapítványa fizette ki. Azaz, közpénzből állták a számlát. Ráadásul az előkerült iratok szerint a Fidesz miskolci választási plakátjait nem a párt, hanem a még Kriza Ákos és Alakszai Zoltán által vezetett Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala rendelte meg a cégtől – ismertette Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese.

A nyomtatást végző cégnél úgynevezett munkatáskákban tárolták a megbízásokkal kapcsolatos dokumentációkat. – A belső ellenőrzés során kiderült, hogy 67 munkatáska teljes dokumentációja hiányzik, 16 esetben sikerült megtalálni az információkat, ezekből kiderült, hogy a megrendelések mennyiségét és tárgyát, a megrendelő megnevezését is manipulálták – tette hozzá.

A legtöbb esetben például sokkal kevesebb darabszámot rögzítettek fel a Miprodukt Kft. információs rendszerébe, mint amennyit valójában nyomtattak; 11 400 helyett 75, egy másik esetben pedig szintén 11 400 helyett 4000 darab. – A Fidesz választási plakátjait szinte minden esetben a Kriza Ákos polgármester és Alakszai Zoltán jegyző vezette Polgármesteri hivatal rendelte meg, a számlákat azonban nem a polgármesteri hivatal és nem a Fidesz fizette ki, hanem más városi cégek, intézmények, az önkormányzat közalapítványa. Ezt úgy hívják – fogalmazott Hegedűs Andrea –, hogy közpénzből finanszírozott pártkampány.

Bartha György (Velünk a Város) önkormányzati képviselő részletezte: az egyik ilyen feltárt eset azt mutatja, hogy Alakszai Zoltán választási plakátjait például a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány fizette. Az alapítvány Miskolc város közalapítványa, amely közpénzzel gazdálkodott és kuratóriumának több fideszes önkormányzati képviselő is tagja volt.

Egy másik esetben a fellelt vállalkozási szerződés a Mount Event Projekt Kft. és a MiProdukt Kft. között jött létre és a tárgya: „Szépkorúak számára kulturális programok szervezése” elnevezésű programsorozat nyomdai anyagainak az elkészítése volt. Összesen bruttó 1.079.500 forint értékben. – A számla később már a vállalkozási szerződésnek megfelelő tartalommal lett kiállítva a Mount Event Projekt Kft.-nek. A számla azonban arra a megrendelésszámra hivatkozik, amely eredetileg fideszes választási plakátokra szólt. A vállalkozási szerződés a megrendelés leadását és a teljesítését követően készült hamis adattartalommal.

A belső vizsgálat során előkerült munkatáskák szerint összesen 331 969 nyomdai termékre volt megrendelés, a módosított megrendelések már csak 97 578 darabról szóltak, de csupán 51 200 darab nyomdai terméket számláztak ki.

A Velünk a Város frakciója felszólította Kriza Ákost és Alakszai Zoltánt, hogy az ügy tisztázásáig függesszék fel közéleti tevékenységüket. A Miskolc Holding felügyelő bizottsága és Igazgató Tanácsa pedig büntető feljelentés megtételéről döntött, Veres Pál polgármester pedig azonnali belső vizsgálatot rendelt el.

A kora esti órákban a miskolci Fidesz közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyet változtatás nélkül közlünk:

„Miután a sete-suta nyomozó Simon Gábor négy héttel ezelőtti látvány-feljelentésének nem lett nagy sikere, a következő ügyet már jobbnak látta átadni a sete-suta őrmesternek, azaz Bartha Györgynek. Ha Bartha most a közpénzekért aggódik, talán jobban tenné, ha magával kezdené és nem venne fel közpénzt minden hónapban öt jogcímen is. Elmondhatná végre, hogy nulla gazdasági végzettséggel milyen igazgatói koordinálását végez a Miskolc Holdingnál, ami egy milliárdos forgalmú vagyonkezelő gazdasági társaság. Kitérhetne arra is, hogy megkérdezte-e ennek a közpénzből fenntartott sportállásnak a jogi kockázatairól a hónapok óta szintén közpénzből fizetett pártközeli szakértőket.

Bartha György hazug állításait határozottan visszautasítjuk, annál is inkább, mert Magyarországon a pártok kampány-finanszírozását nem az MSZP, hanem az Állami Számvevőszék jogosult minősíteni. Természetesen, ha Bartha György mindenféle ügyben szeretne bíróságra járni, rajtunk nem fog múlni, de szavaiért és állításaiért minden értelemben, erkölcsileg és anyagilag is viselnie kell a felelősséget.”