Kizárták Izraelt az informatikusok diákolimpiájáról

 

„Izraelt nem ismerik el résztvevő küldöttségként az ország Hamász ellen folyó háborúja miatt” – közölte a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (NID) nevű szervezet.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia megtiltotta Izraelnek, hogy 2025-ben részt vegyen a versenyen, mivel az ország háborút folytat a Hamász ellen a Gázai övezetben – közölte a szervezet kedden. 

A következő diákolimpiát Bolíviában rendezik meg.

Ez az egyik első nemzetközi szankció Izrael ellen a háború közel egy évvel ezelőtti kezdete óta 

– jegyezte meg a hír kapcsán a Ynet.

„A közösség tagjai kérték, hogy az NID reagáljon a folyamatban lévő konfliktus okozta gázai humanitárius válságra” – írta a szervezet honlapján Sun Teck Tan, az NID elnöke.

„Izraelt nem ismerik el résztvevő delegációként, de négy izraeli versenyző továbbra is részt vehet a NID zászlaja alatt” – írta, ami azt jelenti, hogy az izraeli versenyzők izraeli szimbólumok és mez nélkül versenyezhetnek.

Visszavonták a tiltást, Izrael mégiscsak indulhat a jégkorong-világbajnokságon!

Az izraeli oktatási minisztérium határozottan reagált a döntésre, kijelentve:

„Izrael jövőre nem vehet részt a versenyen, de egyénileg és nem izraeli küldöttségként, nem izraeli zászló alatt? Ez nem fog megtörténni”.

Az izraeli ifjúsági csapat „büszkén viszi majd az izraeli zászlót a sok további győzelem és nemzetközi eredmény felé vezető úton” – közölte a tárca, hozzátéve, hogy az ország külügyminisztériumával együttműködve dönt arról, hogy milyen „határozott lépéseket” tesz az NID lépésére válaszul.

Izrael idén érte el a legnagyobb sikerét a versenyen, amióta 1964-ben először megrendezték a versenyt: három aranyérmet és egy bronzot nyert, amivel 94 ország közül a második helyen végzett.

Mivel a versenyt az egyiptomi Alexandriában rendezték, az izraeli versenyzők biztonsági okokból online vettek részt a versenyen.