Skip to content

Irán: Célpont lesz minden olyan ország, amely segíti Izraelt

Irán: Célpont lesz minden olyan ország, amely segíti Izraelt

Kitart az Orbán-kormány Netanjahu mellett, és ezzel szembemegy a magyar érdekekkel

Az iráni reakció azután érkezett, hogy Joe Biden elmondta, már tárgyalnak arról, Izrael hogyan csaphatna vissza Iránnak.

Irán arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy minden olyan ország, amely segíti Izrael válaszcsapását, iráni célpontnak minősül – írja a The Guardian.

Az erről szóló nyilatkozatot Irán New York-i ENSZ-képviselete adta ki. „Amennyiben bármely ország segítséget nyújt az agresszornak, az bűnrészesnek és legitim célpontnak minősül. Azt tanácsoljuk az országoknak, hogy tartózkodjanak attól, hogy belekeveredjenek az izraeli rezsim és Irán közötti konfliktusba, és határolódjanak el a harctól” – fogalmaztak a dokumentumban.

Emlékezetes, az iráni Forradalmi Gárda által indított keddi nagyszabású rakétatámadást követően Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy Irán meg fog fizetni a „nagy hibáért”. Joe Biden amerikai elnök azt már szerdán világossá tette, hogy az Egyesült Államok nem támogatja az iráni nukleáris létesítmények ellen irányuló támadásokat, csütörtökön pedig arról beszélt, hogy még tárgyalnak arról, Izrael milyen módon csaphatna vissza Iránnak.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2024.10.04. 08:27

    Mi így vagyunk szuverének, hogy a vietnámiak vízumát a miniszterelnök öccse csencseli, egyeztetve Szíjjártóval, meg Orbánnal, de a választás előtt azért leállítják a necces C vízumokat. Nájsz.
    Orbán öccse ázsiai szervezett bűnözői köröknek intézett volna vízumot ,amibnem tetszett az orosz maffiának amit Radosztina és Rogán képvise. Orbánnak nem tetszik Rogán önálló nyomulása, ezt a vonalat ő akarja kézben tartani ezért mondta hogy Radosztinával ne, de ezt már nem tudja visszanyomni a tubusba. Itt tartunk most.

  2. Névtelen
    2024.10.04. 08:57

    legalább ilyenkor vedd le a disznóálarcot!

  3. Névtelen
    2024.10.05. 07:00

    AKKOR FELKERÜLTÜNK IRÁN CÉLTÁBLÁJÁRA . . .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük