Veres Palit még az ág (fedőneve Állami Számvevőszék) húzza

Módosítják a közérdekű alapítványokról szóló törvényt, hogy a modellváltott egyetemek is hozzáférhessenek az Erasmus+ és a Horizont-programokhoz.

A KIM új törvényjavalata szerint erre azért van szükség, mert „Európai Tanács által hozott intézkedés valamennyi vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézményt, illetve azok összes hallgatóját sújtja” – szúrta ki a 24.hu.

Ennek értelmében nem lehetnek kuratóriumi vagy felügyelőbizottsági tagok:

  • parlamenti képviselők,
  • a polgármesterek és a főpolgármester,
  • a kormánytagok,
  • az államtitkárok,
  • a miniszterelnök politikai igazgatója és a nemzetbiztonsági főtanácsadója,
  • a kormánybiztosok, miniszteri biztosok,
  • a helyettes államtitkárok,
  • kormányzati főhivatalok és a központi hivatalok vezetői és helyettesei,
  • kormányhivatal főigazgatója, igazgatója,
  • a Nemzeti Fejlesztési Központ főigazgatója és igazgatói,
  • járási hivatalvezetők és helyettesei,
  • főosztályvezetők és osztályvezetők.

Ha valaki ezek körül bármelyik tisztséget betöltötte, de lemondott vagy véget ért a megbízása, csak egy év elteltével lehet kurátor vagy fb-tag egyetemi alapítványban. Az összeférhetetlenséget az Állami Számvevőszék is ellenőrzi.

Jelenleg több olyan politikus van, akit érint a tervezet. Többek között Lezsák Sándor fideszes parlamenti elnököt, Fazekas Sándor fideszes képviselőt, Veres Pált, Miskolc leköszönő ellenzéki polgármesterét. Az érintetteknek emiatt jellemzően az egymillió forint környéki tiszteletdíjáról is le kell mondaniuk.