Harcos mérkőzésen, fontos győzelmet aratott a DVTK Nyíregyházán

Az első félidőben megszerezte a vezetést a DVTK, amit a fordulás után gyorsan meg is tudott duplázni, pedig közben a Nyíregyházának is rengeteg nagy helyzete akadt. A magyar átlaghoz képest egészen jó meccsen sikerült begyűjteni a három pontot.

Várható volt a két csapat és szurkolótáboraik múltját ismerve, hogy parázs összecsapásra számíthatunk. Ment is az adok-kapok, leginkább verbálisan. Az első játékrész derekán megszerezte a vezetést a Diósgyőr, amit a szünetig meg is tartott, bár a Nyíregyházának számos nagy helyzete akadt (köztük kapufák is), de betalálnia nem sikerült.

A szünet után gyorsan sikerült egy újabb gólt lőnie a DVTK-nak, Gera találata ráadásul különösen szépre sikeredett. A Nyíregyháza az utolsó pillanatig igyekezett támadni, közben időnként még a Diósgyőrnek is akadtak lehetőségei, de újabb gól már nem született. A meccs képét látva a hazaiak nem játszottak alárendelt szerepet, de a kapu előtt a miskolci csapatnak sikerült sokkal jobban összpontosítani, így megérdemeltnek mondható a győzelem. Ezzel a DVTK tovább nyújtja veretlenségi sorozatát és a tabella első felében foglal helyet, annyira, hogy a harmadik helyezett MTK-val azonos pontszámmal áll.

OTP Bank Liga 9. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Diósgyőri VTK 0-2 (0-1)

Nyíregyháza, Városi Stadion, 8000 néző. Játékvezető: BOGÁR Gergő (BECSÉRI Gergely, RÓZSA Dávid).
NYSFC: TÓTH Balázs – GENGELICZKI Gergő, BAKI Ákos, KERESZTES Krisztián – Jaroslav NAVRATIL, Aboubakar KEITA, TOMA György, NAGY Barnabás – KOVÁCSRÉTI Márk, Myke RAMOS, NAGY Dominik. Vezetőedző: TÍMÁR Krisztián.
DVTK: Karlo SENTIĆ – SZATMÁRI Csaba, Bozhidar CHORBADZHIYSKI, Marco LUND, Siniša SANIČANIN – GERA Dániel, HOLDAMPF Gergő, Alexander VALLEJO, Vladislav KLIMOVICH – Bright EDOMWONYI, Marko RAKONJAC. Vezetőedző: Vladimir RADENKOVIĆ.

Csere: BAKI Ákos helyett ALAXAI Áron és Myke RAMOS helyett EPPEL Márton az 59., SZATMÁRI Csaba helyett BÁRDOS Bence a 68., GERA Dániel helyett Mohammed RHARSALLA, Marko RAKONJAC helyett Elton ACOLATSE, KOVÁCSRÉTI Márk helyett BEKE Péter és Aboubakar KEITA helyett Ognjen RADOŠEVIĆ mind a 77., TOMA György helyett Slobodan BABIĆ a 88., Vladislav KLIMOVICH helyett KOMLÓSI Bence a 90. percben.
Sárga lap: GERA Dániel az 5., Siniša SANIČANIN a 45+4., Vladislav KLIMOVICH a 62., Alexander VALLEJO a 82., Jaroslav NAVRATIL a 87., NAGY Dominik a 87., Mohammed RHARSALLA a 90+1., BÁRDOS Bence a 90+2. percben.
Gólszerző: Bright EDOMWONYI (0-1) a 14., GERA Dániel (0-2) a 46. percben. (via Dvtk.eu)