Miskolc. Nagy örömmel olvastuk a szardobálást is amit Badány és Demeter urak adtak elő

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Nagy örömmel olvastuk legutóbbi MVK-t érintő cikkét is, mint a korábbi szardobálást is amit Badány és Demeter urak adtak elő.

https://www.eszakhirnok.com/2024/10/04/toca-a-miskolci-tomegkozlekedes-egy-kalap-szamoca-nem-pontos-az-idezet/

A cikken annyira fellelkesedtem, hogy én is igyekeztem papírra vetni, hogy azért milyen fájdalmain vannak itt bent a cégnél.

Nem tudom, hogy megjelenésre érdemes-e, de az biztos, hogy nekem jót tett, hogy legalább kiírtam magamból.

További sikeres munkát kívánok, üdvözlettel:

A hallgatag sofőr

Számadás Demeter „Két Sofőrrel Még Több Is Van” Péter ígéreteivel

 

Ahogy az önkormányzat teljesítményével, érdemes az MVK cégvezetésének elmúlt 5 évnyi mukájával is számot vetni.

Az MVK Zrt. 2019-ben átvevő „Két Sofőrrel Még Több Is Van” Péter az alábbi állításokkal indított a cégnél:

https://www.eszakhirnok.com/2020/02/22/mvk-demeter-ket-soforrel-meg-tobb-is-van-peter-befutott/

–        Demeter Péter kiemelte a legfontosabbakat: – Az utazási igényekhez igazodó menetrendet kell kialakítani.

–        A létszámhiány kezelésére elindított programom összességében sikeres, a 40 fős hiány megszűnik, a létszám stabilizálható – folytatta.

Az utazási igényekhez igazításnál az utasok vélhetően nem arra számítottak, hogy sok városrészben csak óránként egyszer, mutatóban maradnak járatok.

A ritkított menetrendhez eleve sokkal kevesebb sofőr kellett, de ennek ellenére mind 2022-ben, mind 2023-ban a még tovább súlyosbodó létszámhiány miatt rengeteg sofőr nem tudta kivenni szabadnapjait sem, és „kötelező” túlórákat kellett vállalnia (ezt többen megerősíthetjük).

A létszámhiányban adta a vezérigazgató alá a lovat a város közlekedésszervezője, akik a 2023 októberi új menetrendjére és a kapcsolódó járatszám növeléssel összefüggő többlet sofőrigényre mindent is rá lehetett fogni. Innentől kezdve már nem a cégvezetésen, hanem a közlekedésszervezőn lehetett elverni a port.

Ami érthetetlen viszont, ha az MVK Zrt. vezérigazgatójának a legfontosabb az utazási igényekhez igazodó menetrend kialakítása, akkor erre miért kell külső cégeket több tízmillió forintért bevonni, majd végül az Önkormányzatnak is belepofáznia? 

Az is igaz, hogy a cégvezetés még az új menetrend bevezetésekor is a ritkított menetrend fenntartása mellett kardoskodott, amit szintén nem nevezhetünk a városlakók érdekének. Ebben a kérdésben egyik fél sem tűnik úgy, hogy a helyzet magaslatán lett volna, de lehet csak az egymás elleni harc kötötte le az energiákat.

Ha a tömegközlekedés a város érrendszere, ami szállítja a várost mozgatóerejét, akkor nem épp vall lángelmére, ha hiány esetén, a kezelőorvos legjobb megoldása, hogy a használható végtagokat is amputálni akarja.     

A létszámhiánynál is ilyen bravúrosan lett kezelve a helyzet. Kivétel nélkül megvalósultak az ígéretek, mármint valakié valahol biztosan. Hibátlanul kezelve lett a létszámhiány idén is, a vezérigazgató által beígért 23 újabb autóbuszvezető az ígéreteknek megfelelően hónapokkal ezelőtt munkába is állt, csak azt nem tudni még, hogy melyik cégnél, mert, hogy az MVK Zrt.-nél nem, az teljesen biztos.

https://www.eszakhirnok.com/2024/04/10/miskolc-mvk/

Elképzelhető, hogy a következő negyedév elejét értette mindenki félre, és ez inkább csak olyan költői szófordulat volt.

Ahogy a mondás tartja „olyan szegény sose voltam, hogy ígérni se tudjak”. A jelek szerint a cégvezetés továbbra is követi a Veres Pali által megkezdett hagyományokat, azaz mindent megígér, és reménykedik benne, hogy senkinek sem fog feltűnni, hogy a végén ezekből semmi sem lesz.

Név és cím a szerkesztőségben