Tisztelt Pusztai Úr
Állati dolgok folynak a Fabiny féle evvangélikus északi kerületben.
Giro Szász János Biró 3 hónappal ezelőtt minden pont alól felmentett Sándornét ami a vádban állt,
tegnap ugyanezen vádak miatt (ahol felmentést kapott korábban) kirúgták az egyházból.
Egy degenerált társaság, úgy táncolnak ahogy Fabiny fütyűl.
Pusztai Úr, én számtalan példával, felvételekkel bizonyitottam milyen disznó-sátáni állapotok uralkodnak a német evangélikus egyházban (innen ered a magyar evangélikus vallás is)
Fabiny “püspők” mint volt egykori német főmufti, ezeket az állapotokat akarja bevezetni Magyarországon.
Az a lelkész, (Sándor Frigyes) aki a normális-keresztény és bibliai házasságot védi (mint az alkotmányunk is) az repül.
Fabiny parancsára Buday Barnabás szétzüllesztette a miskolci belvárosi evangélikus egyházat.
Kiváncsi lennék, hogy holnap okt.13-án kik lesznek a templomban ha Buday fog prédikálni. Sándor Urék már be sem tehetik oda a lábukat.
Persze a hivek még nem tudják, hogy végérvényesen kivégezték a lelkész házaspárt, akiknek 1 hónapon belül a szolgálati lakásukat is üríteni kell, és albérletet keresni!
AZ ÉSZAKI EVANGÉLIKUS EGYHÁZBÓL (NÉMET PÉLDÁRA) FABINY PÜSPÖK KEZE ALATT EGY KLOÁKA LETT.
Üdvözlettel,
Magát jobboldalinak való putris sajtó, Magyar Péter farkán van kiakadva!
Tulajdonképpen Magyar Péter átvitt értelemben „kezet fogott” akkor a kicsi kis Orbán Viktorral!
A zsebhokis seggnyalói ezen a dolgon lovagolnak!
Bár a FideSS -nél a buziskodás , mondjuk ki őszintén alapvető követelmény,de azért kérdéseket vett fel! Esetleg már kevés a felcsúti farka? Lehet, hogy nem annyira „finom”?
De most ne menjünk bele xy szexuális orientátsága,de azért érdekelne ez a dolog!
Lehet most csekély személyemet pervezioval vádolni,de ez a kérdés igenis tárgyilagos!
Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy ha felcsúti veszélyben érzi a hatalmát és azt a tyúkszaros életét, akkor minden zokszó nélkül hívja be az oroszokat!
A kérdés az, hogy a megadás fehér zászlaját lengetve, melyik „lelkes” seggnyaló fogja lesz…ni vagy kinyalni,az első „ideiglenesen” hazánkba érkező ruszkik?
Vagy az egész FideSS-es frakció ott lesz!?