Egyelőre hírzárlat van a rendőrségen.
nem hivatalos forrásból.
Egy 16 éves fiatal az áldozat. Az eset az Alabárdos utcájában történt
A rendőrök elfogták a miskolci késelőt!
Vita hevében leszúrt egy 16 éves fiút az a 20 éves fiatalférfi, akit a rendőrök elfogtak. A sértett belehalt sérüléseibe.
Halált okozó testi sértés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves vadnai férfival szemben. A gyanúsított 2024. október 13-án 1 óra 40 perc körüli időben egy miskolci szórakozóhely előtt előzetes szóváltást követően megszúrt egy 16 éves arnóti fiút. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy az újraélesztés ellenére a helyszínen meghalt.
A rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a beismerő vallomást tett elkövetőt őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására is.
Tragédia, de mintha már rendnek kellene lennie, mert ez voltaz ígéret ha jól emlékszem. Vártuk hogy teljesen megszűnjön a bűnözés, nem így lett?
Hol van olyan,hogy teljesen megszűnik a bűnözés!?Ne legyél már demagóg!
fidesz kampány ígéret 1998
2 hét alatt rend 2010, ismerős duma?
Nem érted az iróniár, ezt ígérték nem??
Nem lehet rendet tenni amíg nem mondjuk ki hogy melyik etnikum az elkövető.
Gyurcsány volt ez is! Gondolom, mivel itt elsejétől rend van.
A tetves cigányoknak ehhez semmi köze, mint Kevin és Rikárdó sem tehet a Sallai Nóra esetéről, ők is a rászizmus áldozatjai.
Na ha az Én feleségemmel és gyerekemmel tették volna, már a cserzőlében ázna a bőrük!
Szolgáltatnék Én igazságot, majd utánam jöhetne a rendőrök, ügyészek, birók mameluk serege, az már engem nem érdekelne, tegyék a dolgukat szolgáltassanak jogszerűséget. Ők ahhoz értenek, de amit csinálnak annak az igazsághoz semmi köze nincs.
Megjelölném a C választ
Akinél kés van ki sem kellene kérdezni alapból 10 év börtön, mivel csak volt oka, hogy azzal indul el otthonról. Normális ember nem mászkál késsel.
egy pincében egy nem miskolci gyerek leszúrt egy másik nem miskolci gyereket,
ez nem közbiztonsági kérdés, a centrum, az újgyőri, vagy a búza tér az, ezeken a helyeken mégsem látni rendőröket? mi lehet az oka?
„egy miskolci szórakozóhely előtt”
Értő olvasás…
okos vagy demcow, ja nem
Ne rám haragudj mert nem tudsz szöveget értelmezni…
haragszom rád, de nem emiatt, hanem az ellopott és elhazudott milliárdok miatt.
A régi „R” csoport mintájára léphetne a rendőrség.
Erdélyi János csoportjával hétvégente rendszeresen ellenőrizte a szórakozóhelyeket.
Ideje lenne újra bevezetni ezt az ellenőrzési formát !
Van itt több kérdés, és felelősség, ami nagyon fontos:
Leszögezem, mélységesen sajnálom a gyereket, a szüleit és a családot!
Részvétem, nyugodjon békében…
DE!!!!!
Zártkörű rendezvényre, hogy lehet bemenni idegennek!
14-16 éves gyerekek mit keresnek bármilyen buliban…?
Senki nem látta, hogy eltette a kést…!?
Tudom, hogy megváltozott a világ, miért nem otthon buliznak az ilyen kiskorú gyerekek!!!???