Skip to content

Hülyeségeket beszélt Orbán, megpróbálták kijavítani

Átírták Orbán pontatlan beszédét a honlapján, de csak részben sikerült kijavítani

A járvány és a háború zavarta össze a miniszterelnököt a Néprajzi Múzeum új állandó kiállításának megnyitóján, a beszédről készült videóból kivágták a mondatot, amelyből kiderül, hogy hibázott a kormányfő.

Átírták Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos oldalán azt a beszédet, amelyet a kormányfő a Néprajzi Múzeum új állandó kiállításának megnyitóján mondott el csütörtökön – vette észre a 444.hu. Mint arról akkor mi is beszámoltunk, Orbán a megnyitón úgy emlékezett vissza a múzeumépület 2022 májusi átadására, hogy akkor még nem volt koronavírus-járvány, infláció és háború.

A kormányfő a múzeumban elmondott beszédét így kezdte:

Két és fél éve, 2022 májusában jártunk itt utoljára, akkor nyitottuk meg az új Néprajzi Múzeumot. Vagyis ezt az épületet. Ha visszaemlékeznek, akkor az még a nagy menetelés időszaka volt. Akkor még a covid előtt voltunk, a járványok előtt, a háború előtt, a szankciók előtt és az infláció előtt”

A beszédet Orbán honlapján is közzé tették, ott azonban már némileg másképp szerepel, mint ahogy valójában elhangzott:

Nagyjából két és fél éve, 2022 májusában jártunk itt utoljára. Akkor nyitottuk meg az új Néprajzi Múzeumot, vagyis ezt az épületet. Ha visszaemlékeznek, akkor az még a nagy menetelés időszaka volt, akkor még a COVID után voltunk, a járványok után, a háború előtt, a szankciók előtt és az infláció előtt.

Csakhogy a korrigált szöveg még így sem egészen pontos, hiszen 2022 májusában már több mint két hónapja tartott Oroszország Ukrajna elleni inváziója. A beszédről készült videó kapcsán az egyszerűbb megoldás mellett döntött a kormányfő stábja: egyszerűen levágták a felvétel elejéről az első mondatot, amelyből kiderül, hogy 2022 májusáról beszél a miniszterelnök.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. idézet
    2024.10.13. 15:55

    Mondjuk legalább nem a hallgatóságot deportálták.

    2
    1
  2. Névtelen
    2024.10.13. 16:16

    Nyugi van!

    „Ugyebár a nyugati GDP legtöbbjét MÁS országokba kihelyezett üzemek-gyárak termelik meg, csak a központ van a nyugati országban…
    Ilyen eset Luxemburg is:
    Luxemburgba NAPONTA 500 ezer ember jár be ingázni, hogy ott dolgozzon.

    Gyakorlatilag a luxemburgi GDP 50 %-át ezek a napi ingázók adják, miközben amikor a lakosságra kell szétosztani, akkor meg nem számolják, és csak a 600 ezer emberre osztják szét….

    Így qrva jól kijön a szuper magas GDP „fejadag”….

    Nem is beszélve arról, hogy az OFFSHORE-ja miatt vagy 100 bank székhelye van Luxemburgban, és 768-féle bank van: https://www.theswiftcodes.com/hu/luxembourg/page/16/

    Nem itt termelik meg a hasznot, de itt csapódik le.”

  3. idézet
    2024.10.13. 16:29

    Ma ismét összegyűlik az állampárt és a Megafon apraja-nagyja Hernádi Zsolt adófizetői pénzen épült luxus szállodájában Esztergomban, hogy az eddigi impotens, töketlen gazdaságpolitika okozta összeomlás után ígérjenek valami nagyot a magyar embereknek.
    A főszereplő Óz a nagy varázsló, Nagy Márton gazdaság(vissza)fejlesztési miniszter lesz, akinek eddig egyik ötlete sem vált be, viszont “legalább” évek óta stagnál a magyar gazdaság, zuhan az ipar, elszállt a költségvetési hiány és nem jönnek az uniós pénzek sem.
    Az a kormány fog most földi paradicsomot, száguldó gazdaságot, szárnyaló béreket, bérlakások ezreit ígérni, amelynek az utóbbi években sikerült elérnie, hogy még a román minimálbér is meghaladja a magyart és nem épített egyetlen lakást sem, cserébe egy összeszerelő üzemmé silányította a hazánkat és kínai hiteleken tartja lélegeztetőgépen a magyar költségvetést. Ígérgetni a legszegényebb ember és a legdilettánsabb hatalom is tud.
    Pedig a megoldás itt hever előttünk. Le kellene számolni az ipari mértékű korrupcióval, aminek eredményeként 3-5 ezer milliárd forint tűnik el a magyar költségvetésből évente, csatlakozni kellene az Európai Ügyészséghez, haza kellene hozni Brüsszelből a magyar embereket megillető 8 ezer milliárd forint uniós forrást és a kínai akkumulátorgyárak helyett a magyar családi vállalkozásokat, KKV-kat kellene támogatni.
    A miniszterelnöknek nem a vejétől kellene 650 milliárd forintért felesleges irodaházakat vennie és reptérre meg Vodafone-ra szórni ezer milliárdokat, hanem a magyar egészségügy és az oktatás megújítására kellene költeni és ezzel egy egészséges, tudásalapú Magyarországot kialakítani.
    Nem kell propagandát gyártani, nem kell kukkolni, egyszerűen csak dolgozni kellett volna az utóbbi években és akkor nem nálunk lenne a legmagasabb az ÁFA, a legalacsonyabb fogyasztás, valamint egy morális, gazdasági, megélhetési és politikai válság.
    Lehet azt hazudni a fehérre, hogy fekete, a tíz centire, hogy húsz, de aki itt élt az utóbbi években, az már nem hisz a mesékben és abban sem, hogy az embereket kihasználó és sanyargató Döbrögiből hirtelen a hazáját és a népét szerető slimfit herceg lesz…

    2
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük