Miskolc. A Szinva-hidat 30 évvel ezelőtt avatták fel, most Fedor Viliék lefestették

A Soltész-Nagy Kálmán utcai Szinva- hidat 2023 szeptemberében, a Szinva Örökség Napja programjaként szorgos kezek festették le közösségi munkában.

Fotó: boon

Egy egész nappal a határidő lejárta előtt avatták fel az újjáépített Soltész Nagy Kálmán utcai Szinva-hidat

– írta 30 évvel ezelőtt, 1994. október 15-én az Észak-Magyarország. A kivitelező cég, az FK-Raszter Kft. ügyvezető igazgatója szavait idézte az újságíró, miszerint az évben, azaz 1994. július 15-én kezdték a munkálatokat, s – gyakorlott, magabiztos hídépítő team lévén – napi százezer forint kötbér megfizetését vállalták késedelem esetére. Ennek kifizetésére azonban nem volt szükség. Pedig voltak problémák, (és hirtelen „fellépő” anyaghiány) ezért át is kellett terveztetniük a hidat. Az átépítés teljes költsége egyébként ennél a beruházásnál húszmillió forint volt. Farkas László igazgató összegzése után Miskolc akkori polgármestere, T. Asztalos Ildikó mondott rövid beszédet, s ő volt az is, aki átvágta a szalagot. Végezetül hűen a hídavató hagyományokhoz, egy hordócska sört gurítottak át a renovált szerkezeten. Az újságíró ekképpen zárta a rövid cikket:

 A sör sorsa aligha lehet kétséges bárki előtt…

A fotót Fojtán László készítette 1994-ben

Beruházás

Szélesebb lesz a miskolci Szinva-híd. Mutatjuk, hol… (képekkel, videóval)