Nagy Márton munkába állítaná a nyugdíjasokat
Magyarországon is elérhető a 85 százalékos foglalkoztatási ráta, ha sikerülne még belső munkaerőpiaci tartalékot mozgósítani – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Szerinte az idősebb nemzedék is gyarapíthatná az új elhelyezkedők táborát. Az Azénpénzem.hu számítása alapján azonban a miniszter célkitűzései irreálisan nagynak tűnnek.

Az EU-tagállamok foglalkoztatási és szociálpolitikai ügyekért felelős minisztereinek informális találkozóján a nemzetgazdasági miniszter az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy Magyarország a hosszan tartó segélyezés helyett a mielőbbi elhelyezkedés ösztönzést tartja a legjobb megoldásának a munkanélküliségre. Nagy Márton 85 százalékos foglalkoztatási rátát vizionált, ami elérhető, ha sikerül még belső munkaerőpiaci tartalékot mozgósítani .

A miniszter úgy látja, főképp a fiatal és idősebb nemzedék gyarapíthatná az új elhelyezkedők táborát.

A nyugdíjasok korábban sohasem látott számban álltak munkába, de augusztusban 60 ezernél kevesebben dolgoztak a júliusi 133 ezer után.

A KSH legutóbbi, augusztusra vonatkozó adatai szerint a foglalkoztatottsági ráta a 15-75 évesek körében 60,4 százalék. Ez több mint 2,25 millió dolgozót takar. A portál számításai szerint ahhoz, hogy ez az arány elérje a miniszter által mondottat,

majdnem egymillió (917,2 ezer) embernek kellene még munkába állnia.

A 15–64 éves népesség gazdasági aktivitása a legutóbbi statisztika szerint 71,5 százalék volt. Amennyiben Nagy Márton ebben a körben érné el a 85 százalékos foglalkoztatottságot, akkor a mostaninál 413 ezernél is többen állnának újonnan munkába. Ezek a számok pedig azt mutathatják, hogy a miniszter csak dobálózik a számokkal – értékelnek a portálon.