Videón, ahogy egy ápoló durván bántalmaz egy szellemileg sérült nőt – az ápolót csak egy évvel később rúgták ki
Az otthon lakója védekezni sem tudott, az esetet ketten is végignézték.
Szitkozódva, agresszívan kiabált egy értelmileg súlyosan sérült beteggel egy ápoló, majd többször megütötte és fojtogatta – látható az RTL videójában. Az eset a gacsályi Gondviselés Házában történt, amely fogyatékkal élőknek ad otthon, fenntartója a Máltai Szeretetszolgálat.
A bántalmazást elszenvedő 40 év körüli nő egy 4-5 éves gyerek értelmi szintjén van, évek óta az otthon lakója. A támadáskor a földön ült, és nem védekezett.
Az egyik szemtanú, aki a videót is készítette, azt mondta az RTL-nek, hogy büntetésből elvették a nő táskáját, aki ezért „hisztizni” kezdett, a holmiját követelte, dörömbölt az ajtón, ekkor az ápoló beengedte őt a szobába, fellökte, majd ütni és rugdosni kezdte.
A felvételt az otthon munkatársa készítette tavaly bizonyítékként, és később megmutatta az igazgatóságon. A vezetőség azt ígérte, intézkedni fognak, de arra figyelmeztették a férfit, hogy az intézményben kinézik majd azért, mert szólni mert, és besúgónak tartják majd. Hónapokig nem történt semmi, az ápolót csak nagyjából egy évvel később, idén nyáron távolították el az otthonból.
A Máltai Szeretetszolgálat arról tájékoztatta az RTL-t, hogy több vizsgálat is indult az ügyben. A rendőrség is nyomozást indított az ápoló ellen, aki közfeladatot ellátó személynek minősül.