Menesztették a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztőjét, szerinte a kormánykritikus írások miatt küldték el
Több kritikus hangvételű írás is megjelent Magyarország uniós csatlakozása huszadik évfordulója alkalmából az ökumenikus szellemiségű Miskolci Keresztény Szemlében, amit a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja alapított, és amit az Eszmék és Értékek Alapítvány ad ki. Ez utóbbi – vélhetően támogatóként – a Miniszterelnökséget is feltünteti – írja a Népszava.
A kritikus írások a legutóbbi lapszámban voltak olvashatók, és ilyen mondatok szerepeltek bennük, mint „talán még nem késő, hogy megállítsuk a magyar nemzet fokozatos erkölcsi és gazdasági leépülését és kiszolgáltatottságát” vagy hogy „a gyűlöletre épülő magyar társadalom jelenlegi megosztottsága az Európai Unióba igyekvő országok számára a lehető legrosszabb példa”, esetleg hogy „a felemelkedésünket nem a kelet, hanem a nyugat tudja csak hathatósan elősegíteni”.
A szerzők között Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Bod Péter Ákos volt jegybankelnök is felbukkant, utóbbi szembeszökőnek nevezte a szegénység sokféle jelét, és szóvá tette, hogy az egyházak (néhány egyházi személy kivételével) hallgattak az erkölcsi, értékbeli botrányok idején.
A Népszava azt írja: az ismertetett lapszám megjelenése után nemrég leváltották Zsugyel Jánost, a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztőjét. Zsugyel, aki hét évig volt a szemle főszerkesztője, a lapnak megerősítette a hírt, munkájára nem volt panasz. Zsugyel szerint nem nehéz összefüggést találni a lapszám tartalma és az elküldése között, ugyanakkor a folyóiratot kiadó alapítvány kuratóriumi elnöke, Kiss Ákos Leventéné Gonda Erika ( a képen jobbról a negyedik)szerint annyi történt, hogy a 2023-as tisztújítás óta a KÉSZ miskolci csoportja „folyamatos megújuláson” ment keresztül, átalakult a lapot kiadó alapítvány kuratóriuma és az alapítvány működése is: „e folyamatba illeszkedően” került napirendre a Miskolci Keresztény Szemle megújítása.
A kritikus lapszámot kinyomtatták, és habár bemutatták a miskolci Ars Sacra fesztiválon, Zsugyel János szerint példányt csak néhány jelenlévő kapott, és szerinte az nem is jutott el oda, ahová máskor szokott. Főszerkesztéséért Zsugyel János honoráriumot egyébként sem most, sem máskor nem kapott, ahogyan a vendégszerzők sem.
A menesztett főszerkesztő a minap a közösségi oldalán megosztotta Illés György író visszaemlékezését, amelyben felidézte, a pártállami időkben hogyan távolították el édesapját az Új Írás folyóirat főszerkesztői székéből. Zsugyel János áthallásos módon ehhez annyit fűzött hozzá: „hála az égnek, hogy azok a szörnyű idők már sosem térhetnek vissza…”
Gonda Erika. Egy rtg asszisztens aki a fidesz és Pellczné seggnyalásával kap folyamatos állásokat, pedig semmihez sem ért.
„A magyarellenes Manfred Webert már ismerjük.
Nem kérünk belőle, és helyi csatlósaiból sem!”
Magyarellenes?Idéznéd is esetleg ?
Magyar Péter. Benne van a nevében. ???
Nem dolgozhat mindenki a TTTT-ben , a Tulipán Tömb Think Tank-ban
Nem dolgozhat mindenki a TTTT-ben , a Tulipán Tömb Think Tank-ban
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akikkel nem értünk egyet.”
– röfögé egykor a nemzetidegen. gonosz lelkületű, migráns hátterű, barnabűrű ártány, a büdösbarmainak.
Na, tessék!
” És írok majd kib*szott jó könyveket a modern magyar baloldalról” helyett verseskötet születik.
Ezt hányszor idézhetem?
„Augusztus 20-án, I. (Szent) István ünnepén, az államalapítás ünnepén Gyurcsány Ferenc is úgy érzete, hogy valamint írnia kell ennek kapcsán:
„Hazában otthon lenni, könnyed természetességgel benne élni,
európaiként magyarnak lenni,
trikolort büszkén viselni,
az kellene.
És majd eljön.”
Mink igy vagyunk eresztények….
Féljük és szolgáljuk a Sátánt, aki fönt lakozik a Karmelitában
Mi köze egy Alapítvány elnökének a fentiekhez? Ja, ott is diktatúra van, mi?
Tejhatalmával még az északhírnökről is eltakarította ezt a bugyuta „igazololás”-t.
Acél nem volt buta, csak gonosz. Szépasszonyunk meg olyan, mint a 2 in 1 sampon: sikeresen egyesíti magában ezt a két tulajdonságot.
akkor azért rúgtátok ki Karácsonykor és helyeztétek a művelődési házat a szép és okos miskolci nagyi gondnoksága alá?
akkor netán hazudott volna a büdös cigány? de hát náluk ez mindennapos, ezek az anyatejjel szívják az igazmondásra való képtelenséget
Na, tessék!
” És írok majd kib*szott jó könyveket a modern magyar baloldalról” helyett verseskötet születik.
Ezt hányszor idézhetem?
„Augusztus 20-án, I. (Szent) István ünnepén, az államalapítás ünnepén Gyurcsány Ferenc is úgy érzete, hogy valamint írnia kell ennek kapcsán:
„Hazában otthon lenni, könnyed természetességgel benne élni,
európaiként magyarnak lenni,
trikolort büszkén viselni,
az kellene.
És majd eljön.”
Fel a fejjel Erika!
??? ?? ?????́???́? ? ??́???? ?́? ?́???-? ?́?, ????? ?? ???? ?????????́? ????. ??? ??́ ??́? ??? ????? ?? ???????.
A férje (10-ik) a dadogós és beszédhibás űXXXXXXXXXX
Ezért nem szabad ingyen dolgozni. Vagy van értéke a munkámnak, s azt fizessék meg, vagy nincs,s akkor azt meg minek csinálni?! Azért, hogy fantasztáknak a kapcarongya legyek?!
Ilyen aljas a háttér fideszes értelmiségi bagázs.
Gonda Erika ide vagy oda ,Pelczné Ildikó volt a hátszele,mindegy ,hogy rtg aszisztens vagy jegykiadó.
Czinkné is anno a sarki játékboltba kezdett és a suttyó Vasgyárba nőt fel komcsi családba.