Tisztelt Polgármester Úr!
Noha volt négy hónapnyi felkészülési ideje, és két hete múlt el október elseje, mégsem találom a miskolc.hu oldalon még az iskolai végzettségét sem, a programját meg pláne nem.
Így emlékezetemre kell hagyatkoznom, ami szerint mintha a közösségi közlekedés és a közbiztonság szerepelt volna legsűrűbben a nyilatkozataiban.
Nos, a közbiztonság szemernyit sem javult, amint azt vasárnap hajnalban megtudhattuk, a közlekedés pedig nem végződik a menetrend babrálásánál.
Nem kell hozzá még egy ruhatár/politológia/
Azaz nyilvánvalóan rossz úton jár az, aki önmagában vizsgálja a problémát, de ezt most ugorjuk, ahogy azt Pósalaki úr mondaná.
Az MVK a menetrenden kívül is ezer sebből vérzik, amolyan állatorvosi ló, de meglehet, kitesz egy egész ménest. Mivel ezekből egyetlen egyről sem nyilatkozott eddig, feltételezem, hogy a tapasztalatai nem teljeskörűek.
Lévén szenvedő alany, megosztom Önnel észrevételeimet a teljesség igénye nélkül. mert azok puszta felsorolása is elegendő lenne egy akadémiai értekezéshez.
Feltéve, de meg nem engedve, hogy polgármester lennék, én a tisztogatást a rendészetnél és az MVK-nál kezdtem volna.
Nézzük például a Búza teret, ami az utastájékoztatás teljes csődjének iskolapéldája. A Búza tér Miskolc központi helye, ezért aztán itt koncentrálódnak a járatok, területe sem csekély, és mit ád az Úr, ide sikerült a legtávolabb elhelyezni a város „legmütyűrebb” utastájékoztató kijelzőjét. Ráadásul kelet, azaz a délelőtti nap felé néz, és ismerjük be, a piac nem az a hely, ahová késő délután, vagy éjszaka járnak az emberek.
Lenne egy konstruktív javaslatom, egy közeli időpontban találkozhatnánk a Búza téren, mondjuk egy péntek reggeli időpontban, meginvitálhatnánk az MVK vezérkarát, és felkérhetnénk őket a kijelzőn olvasható (olvasható?) járatszámok és az indulási időpontok elolvasására. Csak hogy legyen tétje is a találkozónak, kitűzhetnénk valami komoly, csábító jutalmat. Mondjuk azt, hogy akinek a kijelzőt sikerül kibogarásznia, az megtarthatja az állását.
Sőt! Megtetézhetnénk még valamivel, kaphatna egy egész havi ingyenes utazási lehetőséget az MVK járatain, de csak azzal a feltétellel, hogy abban a hónapban csakis MVK-val közlekedhetne, gépkocsi kizárva. Ennek elfogadását a forgalmi engedély és a slusszkulcs letétbe helyezésével nyugtázhatná.
Tudja, elődei jellemzően nem rajongtak csipkelődő, humoros stílusú írásaimért, utoljára Káli Sándor és alpolgármestere, Orosz Lajos voltak, akik felismerték, hogy az általam jelzett problémák valósak, és a város érdekében íródtak, azaz sértődés helyett az együttműködés a célravezető.
Kriza sleppje nem ereszkedett le holmi alattvalókhoz, Veresékre meg a pökhendi, kioktató stílus volt a jellemző, impotensek voltak érdemi intézkedésre.
Szóval ha választani kell, hogy sírjak vagy nevessek, akkor az utóbbi a kellemesebb, ugyanis humor nélkül nem lehetne az MVK-t elviselni. Sok mást sem, de legyen szabad ismét Pósalaki úr kedvenc szavajárásával élnem. Azaz ugorjunk.
Engedtessék meg, hogy néhány kiegészítéssel erősítsem fenti mondandómat.
1) Az alábbi linken láthat egy olvasható, azaz az utasok tájékoztatására, és nem pedig bosszantására szolgáló kijelzőt a budapesti Örs vezér téren. https://maps.app.goo.gl/
2) Amikor az MVK az Önkormányzat által ki nem fizetett milliárdos tartozásokról hadovál, egy olvasható kijelző költsége eltörpül ehhez képest, azaz nem ez vinné csődbe őket, ugyanakkor megkímélné az utazni szándékozókat, hogy a megállókban kihelyezett apróbetűs menetrendeket böngésszék. Akinek több járat is alkalmas lenne, az átguberálhat akár 4-5 menetrendet is;
3) Fetrengek a kacagástól, amikor olvasom az egyik nobilitás bemutatkozó halandzsáját, miszerint „Nevéhez fűződik számos városi, regionális és országos forgalomirányítási, utastájékoztatási projekt sikeres megvalósítása”. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy mennyire kontraszelektált ez az ország.
Folytatása következik, és várom a Búza téri találkozó időpontjára vonatkozó javaslatát.
Tisztelettel: Dr. Gáti Attila
Rád meg az jellemző vén hülye, hogy egy sz@rrágó vagy.
Te meg nagyon buta
Valamelyik gati rokonhoz van szerencsém az európa térről?
Nem. Pszichológus vagyok, és kezeltem már hozzád hasonlóakat.
Olyanokat akik elküldték a gáti féle rokonaidat a p@csába?
Tűpontos levél
Kriza slep egy tagja pl. végig szopta a várost. Egy nőszemély.
Igy kapaszkodott fel. És vitt csődbe mindent Kriza idején.
Toca uralkodásának 16. napján előkerült Dr.Gáti is . . .
Szerintem ez a Kriza slep aki visszajött most ez ereszkedik le. Ne felejtsük el annak idején is csak fosztották Miskolcot. Most se lesz más.
És itt nem Toca a polgármester. Itt Miskolcon Orbán Viktor és Csöbör Katal8n a polgármesterek . Toca bábu.
Nagyon egyszerű a megoldás. Rakjanak ki minden indulási megállóba egy kisebb kijelzőt és no problem!
A Volánnál bejött! Mondjuk ott van központi kijelző is, de az LÁTHATÓ!
Apropó! Valaki(k) ellenőrzik, karbantartják ezeket a kijelzőket? Ugyanis több helyen is láttam a városban, hogy hiányosak a kiírások. Van olyan hely, ahol külön rejtvény keretében kell megfejteni az érkezési időt, mert annyira hézagos a kijelzés.
A Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztője szerint a kormánykritikus cikkek miatt rúgták ki.
Megfizethető lakás,
1️⃣ milliós átlagkereset, munkáshitel,
segítség a kisvállalkozóknak‼️
Új gazdasági akcióterv.✅
Szóval miután a csokkal az egekbe tornászták az ingatlanárakat, most ugyanez a garnitúra megfizethető lakásról hablatyol…:)::):)
xxxx
dddde
Szigorítaná Fico kormánya a nyelvtörvényt, bírságolna azokon a magyar lakta településeken, ahol az államnyelv helyett a magyart használják
A szigorítást a kulturális miniszter kezdeményezte „az államnyelv státuszának megszilárdítása, a hatékony állami felügyelet garantálása” érdekében.
Köszönjük zsírdisznó!
Ezért aztán érdemes volt két héttel a szlovák választások előtt az elengedett embercsempészeinket az északi határra vezényelni, volt is nagy sivalkodás, hogy Bozse moj, itt vannak a migrik Szlovákia déli határán, de majd jön a Fickó és majd kemény kézzel jól megvéd!
Ez a baj a nacionalisták együttműködésével. Megy a puszi-pacsi, pezsgő-kaviár, egy két áthallásos poén a tudjukkikről, meg a fehér felsőbbrendűségtől, szuverenitásról, nemzetállamok büszkeségéről, aztán mikor ezt mind felmondták, és már a szesz is jól fogyott, meg az asztal is leürült, jön valami kényelmetlen érzés, hogy bazmeg amúgy mi ezektől is követelünk pártízezer négyzetkilométert, azok is deportálták a mieinket, amott még azzal a kurva dekrétummal is csinálni kéne valamit, és bazki ezek is megfojtanának amúgy egy kanál vízben minket…
akkor csak azt lehet nekik kívánni, mint random fideszszavazó jobbágy haszonbaromnak: jóétvágyat, és tessék inkább merőkanállal falatozni a gazda finom szarából, nem kell itt óvatoskodni-buziskodni