Spiegel

 

Anne Applebaum fenntartja, hogy az illiberális tábor heterogén, nem sok minden tartja össze, de ezen belül Orbán Viktor különleges eset. Az EU és a NATO tagja, mégis aktívan együttműködik Oroszországgal, illetve Kínával. Még csak nem is próbálja titkolni, hogy Moszkva ügynöke Brüsszelben. Nyíltan beszél arról, hogy az Unió az ellensége. Ha meghallgatjuk magyar nyelvű beszédeit, világossá válik, hogy nem tartja magára nézve kötelezőnek a demokráciát.

A Pulitzer-díjas újságíró-történész, aki interjút adott a német lap számára, és aki ma veszi át a német Könyvkiadók idei Békedíját, úgy látja, hogy a politikus azért igyekszik megszállva tartani az összes intézményt, mivel felismerte, hogy csakis így tud meghatározatlan ideig hatalmon maradni. Ám ez törvénysértő az EU-ban, ezért most próbálja átalakítani a szervezetet. Akkor ugyanis a puha diktatúra szalonképes lehet.

Nagy erőkkel igyekezett beleszólni a lengyel és a szlovák választásokba, mint ahogy most abba is, ki legyen az új amerikai elnök. Ám sokan még mindig nem fogták fel, mennyire becsvágyó. Ám közben a magyarok egyre jobban elszegényednek. Jól képzett emberek hagyják el az országot, a miniszterelnök vállalkozókat és befektetőket űz el.

Az illiberális előretörés 2013-ban Hszi Csin-ping felemelkedésével kezdődött. Ezek az országok rettegnek a demokráciáért küzdő mozgalmaktól, illetve a civil szervezetektől. Leginkább a nyugatellenesség kapcsolja őket össze. Ám ha valaki akárcsak kereskedik velük, nem árt tudnia, kivel van dolga.