Senkit soha nem fogunk utolérni, mert egy alapvetően lusta, igénytelen, tolvaj nemzet ez nagyrészt. A hónap
Értsük meg végre, hogy vagyunk itt kb 1,5 millióan, akiknek fontos a piacgazdaság, a független intézmények, vagy hogy a nőket emberszába vegyék ebben az országban. A többi vállvonogatós balkáni tahónak ez mindig tök mindegy. Ezek gyűlölködni akarnak, továbbá lopni és ugatni. Haverral hozatni okosba mindent, trükkösen szerzett parkolási engedéllyel parkolni, engedély nélkül építkezni, papírok nélkül dolgoztatni alkalmazottat, és ügyeskedni mindenben, mindenhol.

Senkit soha nem fogunk utolérni, mert egy alapvetően lusta, igénytelen, tolvaj nemzet ez nagyrészt, aki vállvonogatva nézi, hogy a miniszterelnök tízmilliárdos állami támogatásokat ad a saját lányának, meg a saját cégcsoportjának. Ez olyan szinten rombolja a társadalmat mind pénzügy, mint igazságszolgáltatás, mind szakmaiság, mind minden téren, hogy annak eredményét látjuk éppen az országban. Emberek ezrei halnak meg havonta feleslegesen, emberek százezrei nem kapnak semmiféle orvosi ellátást, és AKIK OKOZZÁK, akik megszavazták ezt, azok szenvednek tőle leginkább – de elviselik, mert szerintük ez a valóság.

Teljesen kezelhetetlen, taníthatatlan, használhatatlan nép ez, és most Orbán alatt véglegessé is tette a sorsát.