Unatkozott, majd az idén világbajnok lett a mezőkövesdi Tóth Marianna

Kétgyermekes borsodi édesanya a hivatalos fodrászvilágbajnok

A mezőkövesdi Tóth Marianna ugyanis a napokban állt fel a dobogó legfelső fokára a Párizsban megrendezett OMC – HAIRWORLD világbajnokságán, ahol kreatív fonás kategóriában sikerül az első helyet elhoznia.

  • Tóth Marianna világbajnok lett kreatív fonás kategóriában a Párizsban megrendezett OMC – HAIRWORLD világbajnokságon
  • A fodrász mindössze 37 perc alatt készítette el a nyertes hajkölteményt

– Álmomban sem gondoltam volna hogy nyerek, még mindig felfoghatatlan számomra, hiszen nem volt egyszerű a gyerekek és a munka mellett felkészülni. Mivel nagyon új kategóriáról van szó, pontosan nem tudni, hogy mik az elvárások, hogy milyen irányba kell fonni. Kell még pár év, mire kiforrja magát a dolog, a versenyzők meg addig is próbálkoznak, vajon mi tetszhet a zsűrinek. – kezdte a Blikknek a kétgyermekes édesanya.

05 o Fodrászvilágbajnok-kapott (1)A mezőkövesdi anyuka világbajnok, többszörös Magyar bajnok, Európa kupa győztes, valamint többszörös nemzetközi bajnok fodrász / Fotó: Tóth Marianna

A kreatív fonás technikája egyre inkább hódít, bálokra, szalagavatókra, esküvőkre tökéletes választás lehet. Bár az már első ránézésre is látszik, hogy az aranyfonallal, hajékszerekkel tarkított frizura bizony nem az, amit egy buli előtt gyorsan összedobnánk maguknak. Elképesztő, de az aranykezű fodrász mindössze 37 perc alatt készítette el a nyertes hajkölteményt! És ez még csak egy dolog, ugyanis a babát is ki kellett csinosítani.

image2Így nézett ki hátulról a győztes hajkorona / Fotó: Tóth Marianna

– Fel kellett öltöztetni és ki kellett sminkelni, ugyanis legelőször az összbenyomást bírálják. A ruháját egy varrónő készítette, a sminket pedig egy kozmetikus csinálta, így adtam fel a bőröndbe. Bár a szempillája leesett, de kellően felkészültem, ezért meg tudtam igazítani. – mosolyodott el Marianna, akitől azt is megtudtuk, hogy a munka tisztaságát, a bele fektetett kreativitást is értékelik.

Bár Marianna csak 4 éve versenyzik, minden alkalommal előkelő helyen végzett.

– A legelső verseny amin részt vettem még online zajlott a covid miatt. Nagy unalmamban beneveztem a magyar bajnokságra, és meg is nyertem, ekkor jött meg a kedvem, hogy versenyezzek. Összesen háromszor lettem magyar bajnok itthon, egyszer a második helyen végeztem, és első lettem az Európa Kupán is. Illetve egyszer megnyertem már egy világbajnokságot, az egy online dubai verseny volt. Akkor öt kategóriában indultam, és mind az ötben nyertem, viszont a mostani verseny sokkal nívósabb volt, ez az amit igazán világbajnokságnak tekint a szakma is. – magyarázta a bajnok hajszobrász. – Amikor a nyakamba akasztották az érmet, megkérdezték, ki készített fel. Azt feleltem, hogy senki, egyedül készültem, ezért megkaptam a tréneri aranyérmet is, ami nagyon jól esett.