Skip to content

A magyar titkosszolgálatok megint elszunyokáltak, de az USA segített

A magyar titkosszolgálatok megint elszunyokáltak, de az USA segített

Felvette egy kamera, ahogy elkapták a rendőrök az október 23-i fegyveres akcióra készülőket

A bíróság elrendelte az egyik gyanúsított letartóztását egy hónapra, amit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

Rögzítette egy térfigyelő kamera, ahogy a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ munkatársai lecsaptak azokra, akik a gyanú szerint fegyveres akciót készítettek elő október 23-ra.

A budapesti, XVI. kerületi Legenda Bowling Clubnál lezajlott akciót a hely kamerája rögzítette és a 24.hu hozta nyilvánosságra (ide kattintva tudja megnézni). Az látható rajta, hogy egy civil rendőrségi kisbusz megáll az épület előtt, néhány arra sétáló ember közelében, majd rendőrök tűnnek fel, akik a földre parancsolják őket.

A lapnak a söröző tulajdonosa azt mondta, hogy – az előzetes hírekkel ellentétben – a csoport tagjai nem jártak odabenn, de nagy károkat okozott nekik, hogy hírbe hozták őket a történtekkel: fellépők mondták le a hozzájuk szervezett koncertjüket, vendégek pedig a foglalásukat.

Telex írt arról hétfőn, hogy egy, a nemzeti ünnepre szerveződő fegyveres akcióra figyelmeztette a magyar hatóságokat az amerikai hírszerzés nagyjából két hete, ezt követően vettek őrizetbe féltucat fiatalt a XVI. kerületben. Airsoft és hatástalanított fegyvereket találtak náluk.

Később a Kormányzati Tájékoztatási Központ megerősítette a lap értesülését arról, hogy a velük együttműködő amerikai partneszolgálattól érkezett hozzájuk az információ. Azt írták, hogy a fiatalok egy online csoportban folytattak beszélgetést egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról, s az operatív eszközökkel szerzett információk szerint „fegyverek beszerzését és használatát” tervezték.

A Fővárosi Főügyészség kedden indítványozta az egyik őrizetbe vett férfi letartóztatását, mert – mint írták – megalapozottan gyanúsítható alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével. Ezt a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Kedden kora este a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatást. A bíróság közleménye szerint az ülésen megállapították, hogy a szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény megalapozott gyanúja fennáll, és hogy a bűnismétlés veszélye és a bizonyítási eljárás megnehezítése megállapítható. A kényszerintézkedés időtartama egy hónap, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani. A végzés nem jogerős.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2024.10.23. 07:01

    már nekik volt kínos, hogy a mieink nem vették észre.

  2. Névtelen
    2024.10.23. 07:02

    Tehát leszervezett az orbánmaffia egy önmerénylet kisérletet, erre hivatkozva, ki lehet hívni a katonaságot is biztosítani… alig átlátszó…

  3. idézet barmoknak
    2024.10.23. 07:04

    Itt vannak ezek a zsenik.. az UFO-látó Spöttle, aki tegnap a seggighomlokúval zabálgatott
    a soha meg nem épült egyetemeken diplomákat szerzett Nógrádi,
    és akkor még mindig ott tartunk, h az AMERIKAI titkosszolgálatnak kell jószándékkal!
    figyelmeztetnie őket?
    A Kaleta-ügyben a fidesz által nagyköveti posztra jóváhagyott perui emberüknél
    hat hónapig járt ki-be az amerikai titkosszolgálat a faszikám HIVATALI gépén, amikor a sarkweben kalézolt.
    így lettek meg a ki tudja milyen körülmények közt elkészített pedofil fotók olcsón 500ezerért..
    De ezek akkor is csak néztek mint a lukinyúl, és szalajtották a tekeseket, h emberüket mentse ki, mert a perui ítélkezés nem ilyen..

  4. Névtelen
    2024.10.23. 07:05

    Pedig láthattuk, hogy bástya efftáss már xart sem ér😄

  5. orkánv
    2024.10.23. 07:31

    Ugyan már ! Először fél tucat terroristáról beszéltek. Aztán elfogtak két szerencsétlent aki az utcán sétált abból is az egyik beteg. Lőfegyvert nem találtak, menekülni nem próbáltak, Nekünk még terroristából is csak ennyi jutott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük