Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Magyar Péter: Mi vagyunk a pesti srácok örökösei

„A probléma csak az, hogy 2016-ban gyújtották meg utoljára a Forradalom lángját október 22-én. (…) Milyen szimbolikus az, hogy az a kormány hagyta magára a Forradalom lángját, ami magát nemzetinek mondja” – mondta Magyar Péter a Nagy Imre téren az emlékmű előtt. A Forradalom lángja közadakozásból készült még 1996-ban Göncz Árpád javaslatára, a négy méter magas fekete gránit obeliszk tetején egy gázláng égett, minden év október 22-étől november 4-éig. A hagyomány 2013-ban szakadt meg, mikor elkezdték a Kossuth tér átépítését, elbontották onnan, az emlékmű nem is került oda vissza, írtuk korábban.

„Újra szeretnénk éleszteni ezt a hagyományt. (…) Gondoskodni fogunk, hogy minden évben október 22-én 19 óra 56 perckor ez a láng felgyulladjon és egészen november negyedikéig égjen,”

mondta Magyar.

Mielőtt meggyújtotta volna a lángot, a Tisza Párt elnöke kijelentette:

„Nagyon örülök, hogy mi lehetünk a pesti srácok örökösei és mi gondoskodhatunk arról a jövőben, hogy ez a láng égjen.”

3 Responses

  1. A KURVA PROSTI ANYÁD ÖRÖKÖSEI VAGYTOK TI KAPCABETYÁROK!
    ÉRDEKES, AZ ÚJSEGGIRÓK A MIHAZÁNK RENDEZVÉNYEIRÓL SOHA NEM IRNAK.
    KERÜLIK A MOCSKOSOK MINT AZ ÖRDÖG A SZENTELTVIZET.
    PEDIG EZ AZ EGYETLEN HAZAFIAS PÁRT!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű