Nemcsak lovas, tehenes nemzet vagyunk

Nikolettnek köszönhetjük, aki a közösségi médiában tette közkinccsé a veszélyes helyzetet. Sajókaza és Szuhakálló között mászkált, legelészett az út szélén két bilétázott tehén! Kicsit később derült ki, hogy nem is csak kettő volt ott, hanem több, csak eleinte takarásban a sötétebb részen.

Augusztus közepén olvashattuk, hogy közúti közlekedési baleset történt 2024. augusztus 19-én 1 óra körül a 26-os számú főút 11. kilométerszelvényében, – Sajószentpéter és Sajóbábony között – ahol egy Miskolc irányába közlekedő autó három – egy közeli tanyáról elszabadult – lóval ütközött össze. Az ütközés következtében az autó utasa elhunyt – írta akkor  az eszakhirnok.com