A hagyományoknak megfelelve idén is a Petőfi tér volt a miskolci városi ünnepségek központi helyszíne. A helyszínválasztás oka, hogy, szinte napra pontosan hatvannyolc évvel ezelőtt, 1956. október 25-én ezen a helyen zajlott a miskolci forradalmi nagygyűlés, ahol Nagy Attila színművész a mintegy negyvenezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt. Ezen a helyszínen mondta el beszédét szerdán Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József is, aki úgy fogalmazott, 1956. október 23-a fordulópontot jelent nemzetünk életében, „ami ugyan egyetlen momentum, egy apró csomó az emberi történelem fonalán, de számunkra és Kelet-Európa számára mégis meghatározó jelentőségű.”
– Meghatározó, hiszen elválasztotta történelmünkben azt, ami addig volt attól, ami azután lett. Mert nem pusztán egyetlen eseménye, hanem egy korszaka ez a mi történelmünknek. Korszaka, mely 1956 október 23-án kezdődött és 1989-ben, napra pontosan harminchárom évvel később ért véget. 1956 október 23-án Miskolcon és Pesten is magyar fordult magyar ellen. Az egyik oldalt az igazság iránti vágy hajtotta, míg a másik oldalon lévőket a félelem. Valaki a szív szavát követte, míg a másik azt, amiben még hinni mert – mondta el a városvezető, aki kiemelte, mint ahogyan az ország minden pontján, Miskolcon is voltak mártírok és voltak áldozatok, olyanok, mint például Misley Emese, aki aznap éppen tejért indult a Búza téri vásárcsarnokba és egy eltévedt lövedéktől végzetes sebet kapott. Így lett 13 évesen a forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozata.
A félelem kora
Tóth-Szántai József emlékeztetett, a szovjet hadsereg levonulásával a fegyveres konfliktus ugyan véget ért, de elkezdődött valami más, valami rosszabb. Eljött a megtorlás ideje, és a kor, amelyben politikai oldaltól függetlenül mindenkit ugyanaz az érzés kerített hatalmába: a félelem.
– Ahogy a szabadság harcosai a zászlóból, úgy a megtorlók a nemzetből hasítottak ki egy darabot. Így vette kezdetét az a több mint harminc év, amiben mindent átjárt a félelem érzése. A félelem volt a legfőbb mozgatórugó, ez pedig a lehető legrosszabbat hozta ki mindannyiunkból. Féltünk a szomszédtól, féltünk az ismerőstől, féltünk a fekete autóktól és féltünk magunktól is. És ez a félelem széthúzott és elszakított minket egymástól – jelentette ki.
A polgármester úgy folytatta, a félelem elrejtette a szemünk elől azt a tényt, ami még látható vagy tapintható volt egy héttel, vagy egy évvel korábban, és „ami aztán nyilvánvalóvá vált harminchárom évvel később, és most, hatvannyolc év után itt, 2024-ben, Miskolcon is nyilvánvaló: hogy mi mind idetartozunk”.
Mind miskolci volt
– 1956 októberében valaki a szív szavát követte, míg a másik azt, amit azok mondtak nekik akikben hitt. De ma, az eltelt idő által gyógyulást hozott távlatból tekintve meg kell értenünk és látnunk a nyilvánvalót: hogy miskolci volt az, aki kivágta a zászló közepéből az elnyomás szimbólumát, miskolci volt, aki haraggal telt szívvel vonult fel a Búza téren és követelte az egyetemisták elengedését. Miskolci volt, aki fegyverrel lőtt a fegyvertelen tömegbe, miskolci volt szintén, akit szándékosan vagy épp szándék nélkül eltaláltak azok a bizonyos golyók. Miskolci volt, aki megostromolta az épületet és miskolci volt az is, aki védte. Miskolci volt az, aki fegyvereket szerzett és az is, aki lincseléstől védett meg másokat.
Mind miskolciak voltak, akik hagyták, hogy a félelem közéjük álljon. Hagyták, hogy a félelem elrejtse előlük, hogy ők mind ennek a városnak a polgárai. Azon túl pedig ennek az országnak, ennek a nemzetnek a szülöttei. Ezt kell ma is szem előtt tartanunk. Semmilyen emberi számítás, sem pedig félelem, sem pedig gonoszság ne feledtesse el velünk, hogy mi mind idetartozunk
– hangsúlyozta Tóth-Szántai József.
A városvezető végül kijelentette, ’56 hagyatékát örökségként kell tovább hordozni a szívünkben. „Mártírjaink emlékeit megtisztelve látnunk kell, hogy ahogyan a zászlóinkról 1989-ben végleg eltűntek a sebek, úgy az idő a mi sebeinket is képes begyógyítani. De emlékeznünk kell és nem elfelednünk azt az időszakot, amit ez a harminchárom év jelentett. Mert ha hagyjuk megfakulni, ha hagyjuk feledésbe merülni, hogy valami képes szétszakítani a köztünk lévő egységet, akkor elkerülhetetlen, hogy újra tragédiák történjenek” – mondta.
Egy Miskolc van
– Egységre most is nagy szükségünk van, ugyanis csak egységben, egy emberként, miskolci szívvel tudjuk újjáépíteni szeretett városunkat. Nincs két Miskolc, egy Miskolc van. És ebben az építkezési folyamatban mindenkire szükségünk lesz. Mindenkire kortól, nemtől, világ- és politikai nézetektől függetlenül. Mindenkire, aki tenni akar Miskolcért. Egy olyan várost szeretnénk építeni, ami ápolja és őrzi hagyományait, óvja értékeit, de lépést tart a kor követelményeivel és megbecsüli a kincseit – zárta gondolatait Tóth-Szántai József.
A beszédet követően Miskolc város képviseletében koszorút helyezett el Petőfi Sándor szobránál, Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester, és hasonlóan emlékezett többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal, a Miskolci Egyetem, a Herman Ottó Múzeum, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, a Magyar Cserkészszövetség, valamint pártok és civil szervezetek képviselői.