Miskolc. Pár napja az aljegyzőtől kaptam levelet , amit nem tudok elfogadni ,hiszen Ő ,lehetséges ,hogy még sem született …
Fogadó órák ! ? szombaton , vasárnap ?
Nálam nincs kihírdetve a fogadó óra ,mivel vannak családok ,akiknek szükségük van a segítségemre . Ilyenkor személyesen vagy telefonon is elérnek vagy felkeresnek a lakásomon .
Nem tudom azt mondani ,hogy szombaton vagy vasárnap nem segítek senkinek .
Felemelő érzés , amikor tudok segíteni .
44 év a közszolgálatom vagyis a közért a közösségért dolgozom , segítek .
1980 ban költöztünk ide az Avasi lakótelepre Avas-dél LAKÁS és Garázsfenntartó Szövetkezet alapító egyik tagjaként .
Majd a közösség megválasztott ,küldötnek ,hiszen a szomszédok ,lakók próblémáit kezelni kellett .
Akkor Csoma Károly volt a szövetkezet vezetője ,akivel együttmüködve , sikerült megoldani a feladatokat .
Mad Később a nyakunkra ültettek egy férfit ,akit nem kértünk ide , hiszen ide felelős vezetőnek kellett lennie , aki közöttünk lakik .
Ez az úriembernek nevezett férfit ,én jómagam szélhámosnak tartottam .
Azt , valaki eldöntötte ,hogy fel kell számolni a Szövetkezetet .Érdekes téma , hogy az alapító tagok nélkül számolnak fel Szövetkezetet .Jogutód nélkül .
Ez is furcsa ,mivel az alapiító tagok élnek ,vírulnak ,hogyan lehet jogutód nélkül felszámolni a szövetkezetet ?
Az alapító tagok pénzéből 10-20 milliós költséget kifzetni a felszámolásért ,Szóval érdekes dolgok ,amit szőnyeg alá söpörtek .
Az ideköltözésünk óta a fűtést a melegvizet az ívóvíz próblémát én intéztem a az első vízóra szereléstől kezdve .
Azóta is végzem a rám bízott feladatot ,hiszen egy biztonságos üzemeltetésről kell gondoskodni ,mivel együtt sírunk együtt nevetünk ,ha baj van .
Polgármesterek , akik itt jártak nálam ,megnézték ,hogy 0 -ról ,milyen eredményeket értünk el a közösség érdekében .
A város jegyzője , akinek továbbítottam a panaszokat .
44 év munka , fogadó óra nélkül ,hiszen úton , buszon , telefonon elérhető voltam ,hogy megoldjam a próblémát .
Pár napja az aljegyzőtől kaptam levelet , amit nem tudok elfogadni ,hiszen Ő ,lehetséges ,hogy még sem született , amikor én elkezdtem a közösségi életet a közérdekében a faültetéstől kezdve . Folytatása következik , sok feladat vár még ránk , de együttes összefogással a segítőimmel megoldjuk a ránk váró feladatot !
Nem vagyok könnyű eset !
Nem adom fel a szélhámosok kedvéért a csalókért , akik még a mai napig sincsenek a börtönben ,mert jó ügyvédeket találtak maguknak , akik kimosták őket a szarból vagyis a csalásokból .