Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban

Fotó.

A miskolci GS Yuasa megnyítója

A tavaszi csúcs óta a Samsungnál több mint kétszázzal, míg az SK két cégénél több mint háromszázzal csökkent az alkalmazotti létszám, írja a Telex a cégnyilvántartás adatai alapján, ez előbbinél 6, utóbbinál 8 százalékos létszámcsökkenést jelent. A Telex úgy saccolja, hogy a munkaerő-közvetítőn keresztül foglalkoztatott dolgozókkal együtt „valószínűleg inkább több ezer” álláshely szűnhetett meg a hazai akkumulátor-iparban.

Megkeresésükre a Samsung nem reagált, az SK megerősítette: „Munkavállalói összlétszámunkban 2024 egészét tekintve ideiglenes csökkenés regisztrálható”, amit azzal indokoltak, hogy a korábban kölcsönzött munkaerő egy része már nem dolgozik náluk. Hozzátették, hogy „további jelentős elbocsátásokra vagy csoportos létszámleépítésre sem került sor nálunk”.

Az ipari statisztikák alapján október közepén írtuk meg, hogy augusztusban kétéves mélypontra zuhant a magyar akkumulátor-gyártás. A KSH adatai szerint 24 százalék volt a visszaesés 2023 augusztusához képest, a forgalmi adó nélkül számolt termelési érték mindössze 192,338 milliárd forint volt ( egy évvel ezelőtt még 285 milliárd, de még 2022 augusztusában is 206 milliárd forint fölött volt ezeknek a vállalatoknak a termelése).