A világon alig néhány hely van, ahol természetes termálvízzel teli, eredeti római medencét találhatunk. Az autópályán az Adria felé száguldó magyarok többsége valószínűleg nem is sejti, milyen különlegesség mellett megy el. Későbbi története is izgalmas, hiszen Varasdteplic, a kis horvát Karlsbad a második világháborúig kedvelt üdülőhely volt, és sok gyógyulni vágyó magyar vendéget is vonzott. A Válasz Online-on ezzel a cikkel sorozatot indítunk: abba az ismeretlen káeurópai világba látogatunk el, amely gyakran kiesik a látókörünkből. Nem lesz mindegyik helyszín olyan különleges, mint a római termálforrására büszke Varasdteplic, és első ránézésre egyik-másik talán szépnek, vonzónak sem fog tűnni, de ezek a helyek szomszédainkkal közös történelmünkhöz tartoznak. Ezernyi rejtett forráson keresztül bugyog fel bennük a felszín alól az otthonosságot adó múlt – csak észre kell venni, és belemártani a kezünket.
Csábító lenne Aquae Iasae-t a jászok fürdőjének fordítani, de félrevezető is, mert ezeknek a jászoknak semmi köze a Jászság lakóihoz. Az ókori iasok illír pannonok voltak, szállásterületük a Dráva és a Mura mellékén terült el. Már a rómaiak érkezése előtt ismerték azokat a hévízforrásokat, amelyek a mai Varasdteplic fölötti domb aljában fakadtak, és az i. sz. 1. század elején megjelenő római hódítók róluk nevezték el „iasok fürdőjének” a települést, amely hamarosan népszerű kultusz- és gyógyhellyé fejlődött.
Aquae Iasae feltárt része ma régészeti park. Egész Közép-Európában páratlan, sőt világszinten is igazi ritkaságnak számító látnivaló, bár nagyon kevesen ismerik. Alig néhány olyan hely van, ahol természetes termálvízzel teli, eredeti római medencét találhatunk. Az angliai Bath római fürdője a világörökség része, és van még két épen maradt termálmedence Tunéziában és Algériában. A negyedik Varasdteplicen található. Az észak-afrikai medencékben máig lehet fürdeni, Bath-ban ezt már jó néhány évtizede megtiltották, és legálisan Varasdteplicen sem lehet, bár ezt a tiltást nem mindenki tartja be. És ez érthető:
egészen különleges élmény egy közel kétezer éves medence gyógyhatású, forró vizében megmártózni.
A három másik medencével ellentétben azonban a varasdteplici nagyon sokáig a föld alatt rejtőzött. Pedig a hévízforrás soha nem apadt el, és használni is mindig használták a birodalom bukását követő évszázadok során, de maga az egykori szentélykörzet a tőle délre található római épületekkel együtt a népvándorlás idején romba dőlt. A romokat eltemette a hegyoldalból lemosódott sár, amely a kiömlő termálvíz hatására természetes úton kemény travertinné alakult, és három méter vastag kőpáncélként takarta el a maradványokat. Az 1953-ban elkezdett kutatások egészen a 20. század végéig csak a forrás környékére terjedtek ki, egy nagy kőlapokkal borított tér, a tőle északra, a hegyoldalhoz tapadó három templomcella és délre az egykori fürdő területére. Aki néhány évtizeddel ezelőtt járt erre, legfeljebb egy közepesen érdekes romterületre emlékezhet helyenként viszonylag magasan álló falakkal és néhány újra felállított feliratos vagy domborműves oltárral.
A 2000-es években a régészek végre engedélyt kaptak, hogy magát a forrást is megvizsgálják. Régóta feltételezték, hogy a kövezett tér közepén kifalazott, ókori forrásmedence lehetett, de biztosak nem lehettek benne. A területhez addig nem nyúlhattak, mert továbbra is onnan látták el termálvízzel Varasdteplic 3000 férőhelyes rehabilitációs kórházát, aminek két fúrt kútja is van a természetes forrás közvetlen közelében. A régészeknek ezért nagyon kellett vigyázniuk, hogy a feltárással semmilyen kárt ne tegyenek a természeti kincsben. Miután a modern kútházat lebontották, 2006-ban elkezdődött a feltárás, aminek az eredménye a legmerészebb várakozásokat is felülmúlta: valóban előkerült egy 8×13,5 méteres kőmedence, jórészt ép falakkal, benne sok méter vastag iszappal, ami telis-tele volt a gyógyulni vágyó ókori vendégek által bedobált felajánlásokkal, főként pénzérmékkel és ékszerekkel. 17 ezer darab érme került elő: mint manapság a Trevi-kútnál, a szentélykörzet látogatói az itteni medencébe is pénzt dobtak, hogy a nimfák és a gyógyító hatalmú istenek teljesítsék a kívánságaikat.
Példátlanul nehéz körülmények között kellett a horvát régészeknek dolgozniuk: úgy termelték ki vigyázva a leletekkel teli iszapot, hogy közben folyamatosan bugyogott fel a lábuk alól az 58 fokos víz. A forrás vízhozama bőséges (20 l/s), ezért állandóan kettő, de időnként négy iszapszivattyúval kellett a munkagödröt vízmentesen tartani. A mérgező szénmonoxid és kén-hidrogén gázok miatt a légáramlást – noha mindez a szabad ég alatt történt – ventilátorokkal biztosították, és szigorúan korlátozták, hogy a munkások mennyi időt tölthetnek a gödörben. 2007-ben eljött a várva várt pillanat: leállították a szivattyúkat, és hagyták, hogy a termálvíz lassan megtöltse a medencét. Alig néhány nap alatt a vízszint újra elérte a római korit: 1700 év szünet után Aquae Iasae medencéjében újra gőzölgő, forró, kénes termálvizet fodrozott a szél.
Ebben az ásatási fázisban csak a négy kősorból álló medencefal alsó szintjéig mentek le, de 2011 és 2013 között a forrást és a közvetlen környezetét ismét megkutatták. Látták ugyanis, hogy a medence északi és déli falát már az ókorban újjá kellett egyszer építeni. A 4. század elején, Nagy Constantinus idején az egész szentélykörzetet helyreállították, és a medence két bedőlt falát is kijavították. Ehhez nagyszámú korábbi építészeti töredéket használtak fel, köztük feliratos és dombőrműves kőlapokat, oltárokat, sőt széttört szobrokat is. Ezek kiemelése rengeteg új, értékes leletet ígért, a leglátványosabb Apollo / Sol isten magas művészi színvonalú szobra volt a 2. század első feléből. A kitermelt iszapot gondosan félretették, mivel a feltárás végén vissza kellett tölteni a medencébe, ez a réteg biztosítja ugyanis a forrás védelmét. Öt méteres mélységig mentek le, és közben rátaláltak arra a természetes, kemény agyagrétegre, amely valaha a forrás szurdokának egyik oldalát alkotta, mielőtt a római építkezés átformálta a környezetet.
A feltárás után 300 tölgyfacölöp és -palánk leverésével, agyagos-köves feltöltéssel szilárdították meg a medence körül a bizonytalan talajt. A rómaiak példáját követték, akik pontosan ugyanígy jártak el: a feltárás során a termálvizes sárban megkövesedett cölöpök is napvilágra kerültek. Az érzékeny helyszín miatt a rekonstrukció során betont egyáltalán nem használtak. A medence közepe felé bedőlt, de teljesen szét nem esett déli falat pontosan úgy hagyták, ahogy előkerült. Hatásosan emlékeztet rá, milyen hatalmas erők mozognak itt a föld alatt. Ezután a stabilizált medencét ismét megtöltötte a nagy erővel feltörő hévízforrás.
A varasdteplici medence mellett az antikvitás jelenvalósága mellbe vágja az embert, minthttps://www.valaszonline.hu/2024/10/25/varasdteplic-romai-furdo-vilagsuenzacio-aquae-iasae-regeszet-okor-pannonia-antik-horvatorszag/