Az 58 éves Donna Jean Wilde 4 óra 30 perc 11 másodperces idővel világrekordot állított fel: nem volt ugyanis még nő, aki ennyi ideig képes lett volna planktartásban maradni. Igen, jól olvastad, a kanadai nő több órán keresztül maradt abban a pozícióban, ami földi halandók 99 százalékának, életkoruktól függetlenül legkésőbb 1-2 perc után már komoly kínokat okoz.
A plank egy olyan izometrikus gyakorlat (azaz olyanféle, amiben a test mozdulatlanul fejt ki nagy erőt), amelyben egy fekvőtámaszhoz hasonló pozíciót tartunk meg behajlított könyökkel, úgy, hogy az alkarunk a padlón van. A test párhuzamos a talajjal, testünk alátámasztását alkarunk és lábujjunk végzi, a pozíció fenntartásában pedig tözsizmaink vállalnak kiemelkedő szerepet. Ez az egyébként szuper gyakorlat az összes hasizmot, a gerincközeli izmokat és a mélyizmokat is edzi, továbbá erősíti a hát, a kar és a comb izmait is. Bár első pillantásra nem tűnik nehéznek, az ember az első fél perc után az életéért küzd: izzad és reszket, mint a kocsonya.
A plank-nagymama
Nem így egy kanadai nagymama (teljesítménye szempontjából tulajdonképpen mellékes, de hadd ámuljunk jobban: a nőnek 5 gyereke és 12 unokája van), aki négy és fél órán keresztül tartózkodott ebben a pozícióban, miközben a Guiness Rekordokat ellenőrző/jóváhagyó bizottság képviselői figyelték, hogy a nő betartja-e a rekord felállításának szabályait.
Mivel a Guiness-rekordok nemzetközileg elismert és hitelesített rekordok, megdöntésük, felállításuk akkor érvényes, ha egy erre kijelölt bizottság vagy szakember előtt, és a szabályoknak megfelelően történnek. A plank-rekord sikeres felállításához például a rekordkísérletet tevő alkarjának és lábujjainak folyamatosan a földet kellett érniük, a test többi részét végig el kellett emelnie a talajról, és végig egyenesen kellett tartania. Wilde hasa nem ereszkedhetett be és a térdei sem súrolhatták a talajt. A rekorddal kapcsolatos közlemény szerint Wilde 12 évvel ezelőtt kezdett plankelni, amikor az egyébként is aktív és sportos nő eltörte a csuklóját, és rájött, hogy ezt a gyakorlatot begipszelt csuklóval is el tudja végezni. „Rájöttem, hogy alkartámaszban simán tudok olvasni, zenét hallgatni, vagy mást csinálni és egyszerűen beleszerettem” – mondta el a nő.
Plank ügy: előnyben az ötvenesek
A rekorddöntő plankre való felkészülés érdekében Wilde az elmúlt hónapokban állítólag minden nap öt-hat órát töltött alkartámaszban, két-három órás blokkokra osztva. Az esemény alatt szerettei vették körül, és mint ahogy azt a Guinness szakembereinek kérdésére elmondta, az utolsó 30 percben már csak arra koncentrált, hogy lélegezzen, hogy nyugodt maradjon, és ne remegjen. „Az utolsó egy óra volt a legnagyobb kihívás, itt már nagyon nehéz volt, hogy koncentráljak és megtartsam a szabálykönyvben előírt formámat” – ismerte el a nő, aki maga is lehengerlő teljesítménynek érzi, hogy ennyi év gyakorlás után (és ennyi idősen) felállította az új világrekordot. „Igazából még mindig nem tudom elhinni. Olyan, mintha álmodnék” – mondta el, újságírói kérdésekre pedig tanáccsal is ellátta a jövő plnakrekordereit. „Próbálkozzanak tovább és gyakoroljanak. Amikor olvasniuk kell vagy a számítógépen dolgoznak, egyszerűen váltsanak pozíciót és csináljátok a dolgotokat alkartámaszban!” Érdekesség, hogy (ahogy egyébként sok más éllóképességet igénylő sporttevékenységnél is)
a plank rekordját a férfiaknál is egy középkorú férfi, az 53 éves cseh Josef Šálek állította fel 2023 májusában, 9 óra 38 perc és 47 másodperces, most megdönthetetlennek tűnő idővel.
BÁLINT NATÁLIA
A kétezres évek elején történt, hogy Keszthely-Kertvárosban össznépi dzsembori zajlott. Hogy milyen fesztivál volt, nem tudom már, a lényeg: sztárvendégnek Delhusa Gjont hívták. Előzenekarnak meg egy feltörekvő, ifjú helyi énekesnőt, aki akkor még gimnazista volt, de sorra nyerte az énekversenyeket. Ez voltam én.
A terv szerint 15 percet (3-4 dalt) énekeltem volna, ám érkezett a hír, hogy „Gjoni” késik. Mintegy másfél órát. Jött a szervező, hogy „tartsd a frontot”. Volt nálam vagy 3 cd, zenei alapokkal (akkoriban még így ment), és letoltam életem első másfél órás koncertjét. Ingyen persze, mert hát nekem az volt A lehetőség. Ekkorra megérkezett „Gjoni”, és a fáradtságtól a színpadról szinte lebukfencező tinilánynak kezet nyújtva annyit mondott: „Delhusa Gjon”. Én erre azt válaszoltam, hogy „Tényleg?!”, és otthagytam a francba.
Azóta megtudtam, hogy a tenyérbemászó vigyora valószínűleg nem annak a ténynek szólt, hogy szórakoztattam, ezáltal ott tartottam a rá várakozó százakat, és ezáltal nem lett botrány abból, hogy nem érkezett meg, hanem hogy tinilány voltam… Ugyanis pár évvel később, amikor „Gjoni” 59 éves volt, megismerkedett egy 15 éves gyereklánnyal. A kapcsolat azóta is tart. Mondhatjuk, hogy a korkülönbség nem számít, de abban ugye megegyezhetünk, hogy egy 15 éves kislány és egy 59 éves bácsi „szerelme” beteges?
Ezek az esetek beleillenek a mostani botrány által kirajzolódó, fejletlen személyiségprofilba.
Delhusa „Gjoni” súlyosan nárcisztikus személyiség. Utálom, hogy lejáratták ezt a szót, mert amikor fontos lenne, már nincs súlya. Pedig jól leírja a mi „Gjoni”-nkat, aki úgy sztárkodta végig az életét, hogy szakmailag értékelhető, művészeti teljesítményt sosem tudott felmutatni. Legnagyobb slágerét, a Nika se perimenot is egy Manolisz Miciasz nevű, görög művész hat évvel korábbi dala „ihlette” (gyakorlatilag ugyanaz a dallam).
Órákat késik a fellépéséről (ahova egy órával korábban illik megérkezni ez a szerződésben is benne foglaltatik), fiatal, kiforratlan személyiségű lányokra ugrik, és arra hivatkozik, hogy neki több joga van, mint neked, kedves Olvasó. Lejárt igazolványt lobogtat, és súlyos személyiségzavarosként „baleseti helyszínelő”-nek nevezi magát.
Ne hasonlítsuk őt Kern Andráshoz, mert bár Kern András parkolása is bicskanyitogató, ő legalább nem arcoskodott közterületisekkel, nem lobogtatott lejárt igazolványokat, „csak” megállt ott, ahol tilos. Ő sem értette, hogy ez miért baj, ami szintén kérdéseket vet fel, de attól messze van, amit Dehusa művelt. Arról nem is beszélve, hogy kettejük közül az egyik egy Kossuth-díjas színművész, a másik meg egy „csibehúsra” gerjedő, vén kujon.
Ezt az embert egyszer s mindenkorra ki kéne vetnie magából a médiának, nem etetni a nárcizmusát. Ő azt is élvezi, hogy most „bántják”, hiszen az áldozatszerep is roppant finom üzemanyag számára. Gjoni bácsi azonban folyik a csapból, hiszen a piaci alapon megélni kénytelen, kereskedelmi médiumok, amelyek között pont olyan feltételekkel indul a tényfeltáró cikkeket (is) közlő, magukat komoly hírforrásoknak láttatni vágyó portálok, mint a legócskább bulvároldalak, a hirdetőikből élnek. Akik pedig annak alapján fizetnek, hányan kattintanak a cikkekre. Márpedig Delhusa Gjonra sokan kattintanak. Igaz, hogy érdemi, új információt nem tartalmaznak ezek a cikkek, csak egy futóbolond pattogását járják körül, de az emberek csámcsogják.
Boldogabb társadalmakban, szerencsésebb korokban ez az eset nem hír lenne, hanem egy orvosi karton a pszichiátrián, ahova minimum megfigyelésre bevinnék ezt az alakot. Ahogyan az ő és Fanni asszony „szerelmi története” sem meghatódott műsorvezetők picsogásaként kerülne a vasárnapi ebéd elé, vagy a szerda reggeli kávéba, cukor helyetti negédeskedéskül, hanem maximum oktatóanyagként szolgálna fiatal lányoknak, elrettentésül. De a mai kor és a mai társadalom már csak ilyen: valósi művészek is csak akkor kerülnek a fősodratú médiába, ha rossz helyre parkolnak, művészek helyett pedig öntetszelgő, indokolatlan jogosultságérzéssel és nagyzási mániával rendelkező, felfújt hólyagokat mutogatnak. Igen, én meg 40 évesen boomerkedem. Ha már a boomerek tapsolnak az értékválságnak (tisztelet a szintén szenvedő kivételnek).
Bálint Natália – Oszd meg bátran!
Leírtam évekkel ezelőtt, amikor az öcsémet megtámadták az albánok Újhelyben motoros balesettel, mikor éppen ott járt x
Hagyjuk már a keszthelyi ügyvéd elkényesztett leányának orbánfóbiáját. Évek óta politizál a fidesz ellen az éneklés helyett. Biztosan kiégett.