Korábban.

Májusban a manhattani esküdtszék 34 vádpontban találta Donald Trumpot bűnösnek a Stormy Daniels pornószínésznő nevéhez kapcsolódó ügyben (a bűncselekmény az üzleti iratok meghamisítására és ezáltal a kampányfinanszírozási szabályok megszegésére vonatkozott).

Végül ez lett az egyetlen büntetőügy, ami a választásokig lezárult, és még itt sem jutottak el az ítélet kiszabásáig, azaz mai napig nem tudhatjuk, hogy Trumpnak börtönbe kell-e majd vonulnia, ez jelen állás szerint november 26-án fog kiderülni. (Ez nem valószínű végkifejlet, de a választás eredményei nem feltétlenül befolyásolják, azaz nincs olyan szabály, ami miatt egy megválasztott elnököt ne lehetne börtönbüntetésre ítélni, és mivel nem szövetségi ügyről van szó, ebben az esetben még kegyelmet sem adhatna magának Trump januári beiktatását követően.)

Akkor még csak találgatni lehetett, hogy ez az ítélet hogyan hat a volt elnök esélyeire, és bár voltak jelek, hogy bizonyos demográfiai csoportokban kevésbé szavaznának emiatt rá, nem jelent túl nagy kockázatot kijelenteni, hogy azóta ezt elmosta a kampány ezernyi más témája. Jóval nagyobb következménye volt a Legfelsőbb Bíróság döntésének, ami részben közvetlenül, részben közvetve hozzájárult ahhoz, hogy lelassuljanak a Jack Smith különleges ügyész vádemelése nyomán indult eljárások.

A Bíróság ítélete szerint mentesség illeti meg a volt elnököt a hivatali minőségében tett hivatalos cselekedeteiért, azt pedig visszaküldte az alacsonyabb szintű bíróságnak, hogy ítélje meg, hogy a január hatodikai zavargásokra való felbujtásból mi is minősülhet annak. Bár Smith legutóbb múlt hónapban nyújtott be ezzel kapcsolatban újabb bizonyítékokat, ez nem vált a kampány „októberi meglepetésévé”, hanem csak megerősítette, amit Trumpról már eddig is lehetett tudni. A hazavitt titkos dokumentumok kapcsán eljáró, Trump által kinevezett bíró pedig egyszerűen ejtette az ügyet júliusban – igaz, a különleges ügyész fellebbezett, de addig is elakadt az eljárás. Ha pedig Trump győz, beiktatása utáni első napján kirúgathatja az ügyészt, és utasíthatja igazságügyi miniszterét mindkét esetben a vádak visszavonására.

Kampányzárás bizarr jelenetekkel

Mindkét kampány fegyelmezett stratégiával kezdte az októbert, de a kampányfinisre mégis csak egyik oldalról hallatszik következetes üzenet. Kamala Harrist a szeptemberi vitáig leginkább azzal vádolták, hogy keveset árul el a nézeteiről, kerüli a nem megtervezett szituációkat és különösen a kritikusabb interjúkat, ahol számonkérhetik rajta a Biden-kormány tevékenységét vagy a véleményének változásait jónéhány kérdésben. Erre válaszul valóságos médiahadjáratba fogott az utolsó hónapban – a baráti showműsorok mellett például a Fox Newsba is elment, ahol például rabok nemátalakító műtétjére vonatkozó kérdéssel próbálták megszorongatni. Ezekből a helyzetekből nem mindig jött ki a legjobban, és többször felszínre került a kampánya legnagyobb dilemmája: úgy sugározni a változás ígéretét, hogy közben semmilyen lényeges ponton nem tagadja meg a Biden-elnökség politikáját.

Ezzel együtt Trump viselkedése végül Harris kezére játszott, hiszen úgy fejezhette be a kampányt, hogy egyértelműen rámutat, hogy mi az amiből szerinte nem kérnek az amerikaiak.

Pedig október közepéig inkább a fegyelmezettség jellemezte a volt elnök kampányát, az utolsó hetekre annyi feladata lett volna még, hogy a gazdaság, a bevándorlás és általában a Biden-éra kapcsán támadja az alelnököt, de ehelyett egyre bizarrabb elszólások és jelenetek következtek. A Madison Square Gardenben tartott – általa „szeretetfesztiválnak” nevezett – nagygyűlés „humorosan” rasszista szónoklatai pedig a jelek szerint tényleg visszaüthettek, például a kampánya által egyébként megnyerni kívánt latinók, köztük is leginkább a Puerto Ricó-iak körében. (A Trump-kampány az ügyet Joe Biden kevéssé szerencsés megjegyzésének felnagyításával próbálta kioltani, de elképzelhető, hogy ezzel csak rontott helyzetén, mert a most megnyerni kívánt szavazók tipikusan nem követik a politika minden rezdüléseit, és sokan egyszerűen nem értették, hogy Trump miért kampányol kukásautóból kilépve pár nappal azután, hogy az egyik gyűlésén valaki úszó szemétszigetnek nevezte Puerto Ricót.)

Vagy tényleg nem számít semmi? ¯\_(ツ)_/¯

Az amerikai politika erősen polarizált, ráadásul most már kilenc éve lényegében egyetlen főszereplő, Donald Trump körül forog. Nehéz olyan amerikait találni, akinek ne lenne róla határozott véleménye, még ha adott esetben ez nem is jelent konzisztens álláspontot. Amíg Trump és Biden közötti visszavágóra készültek a felek, addig úgy tűnt, hogy a szavazók mintegy 10-15 százaléka lehet bizonytalan: olyanok, akik közt sokan négy éve Bidenre szavaztak, de nem elégedettek az elnökségével, nem látják alkalmasnak még egy ciklusra, viszont nem feltétlenül bíznak Trumpban se. Harris beszállásával a kampányba ez 5-8 százalékra csökkenhetett, és azóta is csak minimális elmozdulásokat lehet látni.

Egy-egy meglepő közvélemény-kutatást leszámítva a stabilitásával tűnik ki az idei kampány (bár az vitatéma, hogy ezt részben nem okozhatja-e az, hogy ezúttal a kutatók maguk se akarnak nagyon mellélőni, ezért a biztonságos középső értékek felé tendálnak) – láthatóan alig volt olyan esemény (a Biden-Harris cserén kívül), ami tartós változáshoz vezetett volna.

Ahogy letisztult a küzdelem a konvenciókat és ifjabb Robert F. Kennedy kampányból való kiszállását követően, szeptember elejére az országos felmérések átlaga szerint Kamala Harris a szavazatok 47,8 százalékára számíthatott – ma 47,9 százalékon áll, gyakorlatilag tehát nem volt változás. (Legjobb értéke a szeptemberi vita közvetlen utóhatásának köszönhetően 48,6 százalék volt.) Eközben Donald Trump talán a Kennedy-szavazóknak, talán a „hazataláló” republikánusoknak köszönhetően 44,7-ről 46,8-ra kb. 2 százalékpontot erősített, amivel szorosabbá vált a verseny, de látható, hogy egészen minimálisan mozogtak az átlagok, és ez a csatatérállamokban még inkább igaz.

Vannak olyan választási időszakok, amikor végül szoros az eredmény, de a felmérések alapján jól rekonstruálhatóak a szavazótáborok változásai – ilyen volt például Trump és Hillary Clinton 2016-os meccse, de ez a mostani nem ilyen. Valószínűleg legegyszerűbb módon úgy értelmezhető az idei év, hogy egy járvánnyal és inflációval terhelt nehezebb időszakot követően egy népszerűtlen elnök alelnöke normális körülmények között hátrányból elindulna – de Kamala Harris kampánya és a Donald Trump személyéhez kapcsolódó erős nézetek együtt ezt döntetlenközeli állapotra egyenlítették ki.

A nyugati demokráciákban mindenhol küszködnek a hivatalban lévő kormányok – és talán még nem is tudjuk pontosan felmérni, hogy ebben a covid okozta megrázkódtatásnak mekkora szerepe van. Amerikában is a gazdaság a fő téma, és hiába a viszonylag kedvező makrómutatók, ha az emberek negatívabban látják helyzetüket, a covid előtti időkre – azaz amikor Trump elnök volt – pedig nosztalgiával gondolnak vissza. (Bár éppen az utolsó hónapban mintha Harris felzárkózott volna a gazdasági kérdésekben.) Amerika-specifikusabb a bevándorlási probléma megítélése, amiben az alelnök a jelenlegi adminisztrációban lehetetlen feladatot kapott, és az akkor még újraválasztási kampányra készülő Biden-csapat vélhetően örült is, hogy eltávolíthatta magától a válságot. Ugyanakkor Harrist erősítheti, hogy Bidennél autentikusabb képviselője lett az abortuszkorlátozással elégedetlen női szavazóknak, aminek hatására akár minden korábbinál nagyobb „gender gap” lehet a két nagy párt jelöltje között.

Az látható, hogy mindkét oldalon erős a mozgósítás (most éppen talán a demokraták tűnnek lelkesebbnek), és rekordközeli vagy akár azt meghaladó részvétel lehet, de most még azt is nehéz megjósolni, hogy ez kinek kedvezhet. A mostani szoros állás nem feltétlenül jelenti, hogy a végeredmény is ilyen közeli lesz: a kis különbségek miatt könnyen előfordulhat, hogy a billegő államok nagy része végül egy irányba dől el. A Trump-kampány a nehezebben kimozdítható kisebbségi és férfi szavazók mobilizálásában bízik ehhez, de a végén lehet, hogy a jogaikat és általában a demokráciát féltő elővárosi nők aktivitása jelenti a kulcsot a Fehér Házhoz. Vagy pár tízezer fekete szavazó Milwaukee, Philadelphia, Pittsburgh, Detroit és Atlanta városaiban – ennél többet már csak az eredmények beérkezését követően mondhatunk.