A kormány az utóbbi időben gőzerővel fordult rá Tokajra, milliárdos fejlesztési támogatásokat kaptak vállalkozások. Rogán Antal a múlt év végén arról beszélt, hogy Tokajból prémium turisztikai brandet kell csinálni, és a közelmúltban Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István is meglátta a térségben a lehetőséget. A miniszterelnök lányának nevében eljárva Tiborcz tavaly április 18-án szerződést kötött 94 hektárnyi földterület megvásárlásáról Tokaj-Hegyalján. A kormányfő vejéhez tartozó BDPST Group pedig tavaly márciusban megszerezte a Patricius Borház Zrt.-t. A tranzakció érintette a borházat körülvevő termőterületeket is, miközben a környéken már Tiborczék üzemeltetik az ötcsillagos Andrássy Kúria & Spa nevű ötcsillagos szállodát és annak éttermét, a Bobajkát.
A BDPST Group által tavaly megszerzett bodrogkisfaludi Patricius Borház be is került az általunk kiperelt tanulmányba. A borászat gyengeségeként azt említik, hogy a megközelítése tömegközlekedési eszközzel nehézkés, nincs szervezett birtoklátogatás és kávézó sem. Ez az egyetlen helyszín ugyanakkor a tanulmányban bemutatottak közül, ahol stratégiai célként említik a 18–25 éves korosztály megszólítását, bevonzását. Érdekesség az is, hogy milyen veszélyekre hívja fel a figyelmet az analízis. Eszerint a miniszterelnök vejének, az ország egyik leggazdagabb emberének rossz esetben nemcsak azzal kell majd megküzdenie, hogy nincs elegendő látogató vagy szakképzett munkaerő, de azzal is, hogy
nincs forrás a színvonalas fenntartásra.
A Debreceni Egyetem két ingatlana is szerepel a dokumentumban. Az egyik a mádi Borsay-kastély, amely 2018-ban került az egyetem vagyonkezelésébe, a másik a Mádi Kúria Hotel és Rendezvényközpont. Az utóbbi 2023. januári megszerzését nem verte nagy dobra az alapítványi fenntartásúvá vált egyetem; egyetlen, idén júniusi említést találtunk az ingatlanszerzésről. A dehir.hu-n megjelent cikkben írtak arról, hogy a Debreceni Egyetem tulajdonában áll a hotel. A tulajdoni lap szerint a háromcsillagos szálloda 2023 elején a Mádi Kúria Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től került a felsőoktatási intézményhez. A cég az Opten szerint a Constans Invest Kft. tulajdona, mely Nádasy Zoltán és Gansperger Gyula érdekeltsége. Utóbbi a Fidesz főkönyvelőjéből lett a Városháza-ügy kulcsszereplője.
FONTOSABB DOLOG IS VAN FASZIKÁIM:
A NAP KÉRDÉSE:
CSAK AZT NEM TUDOM, HOGY A KURVA ANYJÁT KERES EZ A MOCSKOS SZEMTELENSZKI A HÉTEN TARTANDÓ BUDAPEST EU ÜLÉSÉN???
https://www.vadhajtasok.hu/2024/11/05/budapestre-erkezhet-volodimir-zelenszkij-orban-viktor-oriasi-lepesre-keszul
KI A FASZ HÍVTA MEG EZT A SZEMETLÁDÁT. VAGY MEGY ODA AHOVA AKAR KÉRETLENÜL?
EU TAG AZ USUKRAJNA? NEM! !!! HÁT AKKOR MI VAN, ITT AZ EU-BAN MÁR MINDENKI BOLOND ÉS DEGENERÁLT?
REMÉLEM TRUMP ELPICSÁZZA EZT A MOCSKOS PIANISTA KAPCABETYÁRT!
Figyelj már te Pingyom vagy Sicc vagy ki a f@sz vagy! Otthon egész nap kussban kell lenned, mert különben elver az asszony, vagy miért kiabálsz itt állandóan? Amúgy is unjuk már a fidióta handabandázásodat, de hogy mindezt ordibálva teszed, az nem kicsit kiakasztó! Szóval szállj már le a capslock gombról!
Hagyjad, ő csak a nagybetűket ismeri, a kisbetűk használatát már – kellő intelligencia hiányában – nem tudta elsajátítani! De ez nem is követelmény a Megafon Központban…
1 Kg kabar szőlő fantasztikus felvásárlási ára cirka 150 Ft
0,7 liter palackozott 2019-es kabar bor 5500,00 Ft az X pincészetben
„Az Országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tarcali telepén állították elő 1967-ben a fajtát. Az anyja a bouvier, az apa pedig a hárslevelű volt.Nemesítő neve: Brezovcsik László és Szakolczay Gáborné”
Nem baj, majd mi adófizetők szívesen fenntartjuk a borházat, csak hogy a kiccsaládnak minél jobb dóga legyen!