Kati néni. Kedves Lyukói Szülők, és Gyerekek! Szombaton, ruhaosztás. Ezek mennek

– Egyre inkább megmutatkozott a férfiak hiánya. Elvitte őket a háború, a munkát az itthon maradottaknak kellett elvégezni. Mivel az uradalom adta a megélhetést, az ottani munkáknak volt elsőbbsége. Öregek, lányok, asszonyok, jövőnyári legények végezték a munkát.
Most látszott a felépített rend megbomlásával, hogy milyen jól megvolt az akkor szervezve! Ezelőtt nekem mindig az volt az érzésem, hogy a férfiak túlfontoskodják a dolgokat, nagyobbnak mutatják magukat, mint amilyenek igazából. Süldőlányként még nem láttam a valót. Épp ezért, amikor nekünk kellett a férfimunkát végezni, mindig munkált bennem a dac, hogy majd én megmutatom!
Korábban mindig volt otthon tűzifa, de most elmaradt az utánpótlás. Amikor favágásra gyűjtötték az embereket, én is jelentkeztem.
A béresgazda elmondta, az erdész által kijelölt fákat kell kivágni az ártérben, az épületek karbantartásához. A gallyakat, a fatörzsek vékonyabb részét el lehet vinni tüzelőnek a munka arányában. Felhívta a lányok, asszonyok figyelmét, hogy öltözzenek vastagon, dupla kapcát a csizmákba, kesztyű legyen mindenkinek, mert istentelen hideg lesz.
Másnap szánkóval vittek minket az ártérbe. Minden második fa meg volt jelölve. Két öreg megmutatta, hogy kell használni a keresztvágó fűrészt, hisz a nők többsége sosem használta. Elmondták, sehol sem fontos annyira a fegyelem, mint a favágásnál. Mert ha egy 30 méteres fa megindul, visz magával mindent.
Hozzáfogtunk.
Az első percekben megmutatkozott, hogy ez nem gyerekjáték. Fél óra múlva az asszonyok nagy része abbahagyta, elmerevedett a kezük a sosem végzett munkától. Én összeszorítottam a fogam, a velem párban lévő fiatalasszony is, és csináltuk tovább. Okosnak gondoltam magam, de bizony az öregek útmutatása nélkül nem boldogultunk volna.
A favágásnak is megvannak a trükkjei, amire én sosem gondoltam. Mire kidőlt az első fa, már potyogtak a könnyeim, de csak szorítottam össze a fogam. Az öreg munkavezető jól látta, hogy erőlködök és próbálom magam, tartani, ezért odajött, megkínált pálinkával. Nem akartam inni, hisz még sosem próbáltam.
– Kötelező! – mondta az öreg. – Felmelegít, erőt ad, kitartást. De csak egy korty! A többi inkább árt! – Érdekes módon pár perc múlva teljesen ellazultam, amint láttam, a párom is.
Az asszonyokat ráállították a gallyazásra, mi meg csináltuk tovább. Sötétedésig kivágtunk még 3 fát. De akkor már csak tántorogtam. Odajött hozzánk az öreg és azt mondta:
– Tík ketten holnap otthon maradtok. Pihennetek kell legalább egy napot. Holnap úgy sem bírnátok, felkelni is alig tudtok majd.
– De akkor nem jut fa!
– A ti részeteket még ma hazaküldöm! – Hazavitt minket a szán, de alig tudtam leszállni róla, alig tudtam bemenni. A házban nem értem el a dikóig, összecsuklottam. Apám-anyám vetkeztettek le, fektettek a dikóra, azonnal elaludtam. Még hajnalban arra ébredtem, hogy minden porcikám fáj, minden mozdulat kínszenvedés. A sötétben egyre világosabban láttam, hogy nem véletlenül különült el a férfi meg a női munka. Két nap múlva tudtam rendesen lábra állni. Az udvaron csakugyan ott volt a nagy rakás fa.
A harmadik napon ismét kimentem az ártéri munkákhoz. Akkorra kivágták a kijelölt fákat, most pontosan méretre kellett vágni. A fát egy kijelölt helyre húzatták lóval, de nem egymás mellett húztak a lovak, ahogy megszoktuk, hanem vagy 6 méterre egymástól, hosszú kötéllel. Akkor vettem észre a fűrészelő gödröt, azt kerülték ki a lovak. A gödörre keresztben tartófákat tettek. Úgy húzatták a fát, hogy a vágás vonala a gödör közepe táján legyen. A munkavezető adta a méretet, mi meg piros porfestékbe mártott zsinórral kicsaptuk fűrészeléshez a nyomvonalat. Azért kellett gödör, mert olyan vastagok voltak a fák, hogy egy ember át sem érte. A gödörben állónak könnyebb volt húzni a fűrészt, mint a fentinek, főleg nekünk, nőknek volt ez nagy segítség. A fűrészelésnél fent mindig férfi volt, ő figyelte, hogy jelölés szerint haladjon a fűrész. Az igaz, hogy könnyebb volt lenről húzni, de a fűrészpor mindenünket belepett. Kendővel kötöttük be az orrunkat, szánkat.
– Ne lessél, csak húzz! – mondta az egyik öreg. – Akkor nem megy a szemebe a fűrészpor.
Itt aztán igaz volt a mondás: Hallgatni arany!