Fotó. Illusztráció
A direkt budapesti fapados repülőjárat elég sok magyart csábít Cataniába, Szicília második legnagyobb városába, így jártunk mi is ott három éve. A kötelező köröket letudva már akkor elhatároztuk, hogy visszatérünk, de busz helyett kerékpárral közlekedünk majd, hogy eljussunk az eldugottabb részekre is. Ennek idén jött el az ideje, úgyis meg szerettük volna nyújtani a nyarat november elejéig.
Az egy hét kitöltésére a 4+1 napos, 260 kilométer hosszú, úgynevezett Barokk és gasztró bringakör tűnik a legalkalmasabbnak, ami több szempontból is érdekes. Szirakúzából indulva behatol a sziget közepe felé, majd a hegyekből lecsorog a déli tengerpartra, ott eléri Itália legdélebbi pontját, aztán észak felé visszavisz Szirakúzába a keleti tengerpart mentén.
Azaz eldugott hegyi falu, emeletes középkori kisváros, valamint halászfalu és tengeri üdülőhely egyaránt van benne. A barokk nevet azért kapta, mert azokat a délkeleti régióban fekvő városokat veszi sorra, amiket romba döntött egy 17. századi hatalmas földrengés, és mindet egységesen az akkor uralkodó szicíliai barokk stílusban építettek újjá. A gasztró vonalat nem is kell magyarázni.
Bár Catania sem rossz hely, a délutáni leszállás után egyből átbuszozunk az egy órányi útra fekvő Szirakúzába, hogy reggel egyből indulhassunk az útra. A kerékpárbérlést megoldottuk előre Giulióval, a neten talált szirakúzai bringaboltossal, aki lebeszél minket a terepezésről. Mint mondja, ha nem akarunk állandóan defektes gumit szerelni a száraz időben szétszóródott sok tüske miatt, maradjunk az aszfalton. Az sem lesz olyan könnyű. Ehhez trekking és gravel bringákat bérlünk tőle oldaltáskákkal, amikbe a cuccunkat pakoljuk négyen.
Szirakúzából a kijutás kissé bonyolult és káoszos, mint a városban a közlekedés úgy általában. Először fura a sok dudálás, de később rájövünk, hogy azok túlnyomó része inkább a biciklin tekerő barátnőmnek és az ő barátnőjének szól. Az olasz sofőrök eléggé megbecsülik a bringásokat, az sem szokatlan, hogy két – ott szabályosan – egymás mellett haladó és trécselő bringás mögé beragadva gurulnak türelmesen.
Indulás után negyed órával azon veszem észre magam, hogy úgy ülök a biciklin, mint majom a köszörűkövön: a nyeregrúd ugyanis becsúszott ütközésig a vázba. Halványan rémlik: Giulio említette, hogy a rögzítő imbuszcsavar belső kulcsnyílása egy korábbi kuncsaftnak köszönhetően el van nyalva, ezért nem tudja ráhúzni erősen, de semmi gond, mert ha becsúszik a nyereg, az első útba eső autószervizben segítenek majd a jó fej szerelők. Ezt akkor egy kicsit hitetlenkedve hallgattam, viszont a helyzet előállt, és a közelben találtunk is egy műhelyt.
Boccacciót megszégyenítő olasz tudásomat összeszedve közlöm az olajszagú helyiségben tevékenykedő szerelőkkel a nyeregre mutogatva, hogy „bicicletta non va bene”, amit nagy meglepetésemre megértenek, és egy perc alatt kicserélik a csavart – egy fillért sem elfogadva a műveletért. Tényleg jó fejek.
https://telex.hu/szepkilatas/2024/11/07/olaszorszag-szicilia-kerekpartura-barokk-gasztronomia-szirakuza-noto-scicli