Dr. Fügedi Márta emlékkonferencia.
Fügedi Márta fiatalabb volt a második világháború utáni nagy múzeumcsináló nemzedéknél, de már jó két évtizede nincs közöttünk. Sokirányú munkássága megérdemli rövid bemutatását a fiatal nemzedék számára. Magam a mezőkövesdi és a miskolci múzeumban egyaránt utódjaként láthatom a nyomát tevékenységének, találkozhatok tudományos eredményeivel, különösen a hagyományos viseleti kultúra területén. Részese lehetek az 1982-ben alakult Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművészeti Egyesület tevékenységének, ami 2000 óta Fügedi Márta nevét viseli. De máshol is rendre tapasztalom hatását a tárgyalkotó – különösen a hímzőkultúra – mai kézműveseinek munkájában. Egykori egyetemi tanítványai közül ma többen kollégáink a különböző múzeumokban.
Fügedi Márta magát illette a „matyó jány” elnevezéssel, sokirányú érdeklődését egész életében végig kísérte a családi indítás. Szülei Mezőkövesdről származtak, s az „elszármazott matyó értelmiségi” gyökerei, mind a kövesdi nagyszülők, mind a kisváros tradíciója befolyásolta szakmai érdeklődését.
Fügedi Márta Egerben született 1949. december 21-én. 1973-ban magyar-német szakos tanári és etnográfus oklevelet szerzett Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Már ötödéves hallgató korában, 1973. február 15-én a Herman Ottó Múzeumba került dolgozni: előbb néprajzos muzeológus volt, majd 1979-1982 között a néprajzi osztály vezetője. 1982-1991 között igazgató-helyettesként, majd tudományos főmunkatársként, ill. a tudományos osztály vezetőjeként tevékenykedett. 1995. július 1-jétől másodállásban dolgozott a Herman Ottó Múzeumban: főállásban a Miskolci Egyetem Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszékének vezető docense volt 2000. január 30-án bekövetkezett haláláig. Majd két évtizeden át a múzeumi munkában is társa volt néprajzos-történész férje Dobrossy István (1946-2015), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár későbbi igazgatója.
Kezdetben folklór témával foglalkozott, az 1976-ban megvédett egyetemi doktori értekezése témáját a magyar néphit boszorkánya adta. Már múzeumi munkája kezdetén eljegyezte magát a textíliák és a viselet tárgyi gyűjteményével. Dobrossy Istvánnal több közös tanulmányban dolgozták fel a Herman Ottó Múzeum szövő-fonó eszköz gyűjteményét, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye szövő-fonó technikájának változását, és a vászonkészítés folyamatát. (Inspirálta ezt a munkát Szolnoky Lajos /1923-1994/ is, aki az 1970-es években a miskolci múzeum néprajzi szakfelügyelője volt.)
Az 1970-es évek derekától munkáiban Fügedi Márta igen sok területét bejárta a textíliák és a viselet históriájának, szinte mindent kutatott, ami e tárgykörhöz kapcsolódik. Vizsgálta a hímzés történetét, figyelmet szentelve mind a Bükkalja és a matyóság varrottasainak, mind a téma szociális vonatkozásainak: a varrók személyének és a varrni tanulás folyamatának. Kutatta az északkeleti térség úrihímzéseit csakúgy, mint a paraszti viselet kiegészítőit előállító kékfestők és fésűsök tevékenységét.
Párjával együtt szívesen foglalkozott a történeti források néprajzi értelmezésével is. Több közös közleményt és tanulmányt írtak egy Tokajban előkerült, 18. századi kéziratos gyógyítókönyv folklorisztikai vonatkozásairól (ráolvasások, babonás állatgyógyító eljárások stb.), de foglalkoztatta őket a 18-19. századi számadáskönyvek, vagyonösszeírások, céhlimitációk és vagyonleltárak viselettörténeti és a lakáskultúrával kapcsolatos tanulsága is. Együtt kutatták a termelőszövetkezetek történetének néprajzi vonatkozásait is, a témának külön kötetet és tanulmányt szántak.
Fügedi Márta egész életpályáját végigkísérte Mezőkövesd és a matyóság sokfelé bomló néprajzi problematikája. A gyermekek szocializációjával, a varrni tanulással éppen úgy foglalkozott, mint a matyók díszítőművészetének változásával. Avatottan ismerte a matyó népművészet felfedezésének kérdéskörét, a matyó viselet és népszokások látványossággá válásának folyamatát csakúgy, mint a kövesdi múzeumügy históriáját. Értelmezése azonban távlatos volt, nem lokális adatokhoz, hanem általánosabb összefüggésekhez igazodott. Azt vizsgálta, hogy a magyarság és az európai műveltség jegyei, összefüggésrendszere miként tükröződik a kultúrának ebben a regionális rendszerében.
Egyszerre tudta részleteiben megvilágítani a matyó népművészetet, és megmutatni azt az eszmerendszert, amiben a magyar népművészet felvirágzott, és a hagyományos műveltség sajátos változatát hordozó népcsoport önmaga identitását kifejezte. Ebben olyan kiváló elődök és kollégák személyes hatását is fel lehet ismerni, mint Fél Edit, Csilléry Klára, Hofer Tamás, Flórián Mária és mások. Könnyen teremtett szakmai és emberi kapcsolatot, az új tudományos eredményeket frissen hasznosította, s továbbfejlesztette a maga kutatási területén. Jó példája ennek a matyó népművészet felfedezése, látványossággá válása, a magyar díszítőművészet reprezentánsaként való megjelenése kapcsán végzett munkája. A problematika – Kósa László, Hofer Tamás, egy magyar-svéd közös konferencia és más tényezők révén – benne volt a szaktudomány levegőjében, és Fügedi Márta a matyóság vizsgálata kapcsántöbb tekintetben árnyalta és újra értelmezte az egész kérdéskört.
Külön kötetet szentelt a matyó gyermek néprajzi vizsgálatának (1989), amiben nagy figyelmet kapott a gyermekek szocializációja, a felnőtté válás társadalomnéprajza, de megjelent benne a helyi értékrend, a „matyóvá válás”, a „kirakat-élet” specifikus jellege is. A kötetben szép számban közölt családi fotók, viseletábrázolások is hangsúlyozzák a matyó problematika önálló vonulatát, s a szerző ezirányú elkötelezettségét. Összegzése ennek a témakörnek az 1997-ben megjelent, a laza tanulmányfüzér jellegével ismonográfiaként értékelhető Mítosz és valóság: a matyó népművészet című kötete. Ebben árnyalt összefüggésekben követi a folyamatot, melynek során a matyó népművészet egyes elemei önálló útra keltek, sajátos életet éltek, s megkülönböztetett szerephez jutottak a magyar népi kultúra szimbólumrendszerében. Bemutatta, hogy milyen történeti és kulturális folyamatok során vált az egykori mezőváros Mezőkövesd a magyar népi kultúra reprezentánsává, s hogy mindez miként hatott vissza a település népének társadalmi, kulturális állapotára. A kötet fejezeteiben sorra veszi a matyó népélet mítosszá vált elemeit, bemutatja a helyi társadalom egyes rétegeinek szerepét e mítosz születésében és terjedésében, és a 20. század végéig követve a problémát rámutat arra is, hogy miként sáfárkodik a város ezzel a kulturális örökséggel. Ez a gondolatkör, a matyó tradíció egészének értelmezése Fügedi Márta tudományos életművének alappillére.
Tevékenységében megkülönböztetett helyet foglalt el a népművészet különböző ábrázolásainak kérdésköre. A viseletdarabok és más – jobbára reprezentációs – tárgyak 18-20. századi díszítményeinek művelődéstörténeti hátterét vizsgálta, a díszítmények értelmezését adta. Több résztanulmánya után, az 1990-ben kandidátusi értekezésként is megvédett, 1993-ban könyv alakban megjelent munkájában egy motívumcsoport, az állatábrázolások körét tárta fel.
Egyaránt vizsgálta a motívumok (madár, sas, szarvas, kígyó, hal, bárány stb.) jelentéstörténetét, valamint annak társadalmi, gazdasági és kulturális hátterét. A motívumok műfaji differenciáltsága révén sok irányban kitekintve a művelődéstörténet, a vallástörténet és más diszciplínák eredményeire, azok mellett azonban a muzeális gyűjtemények jelentették a munka forrását.
Igen sokat tett Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészeti örökségének feltárásáért, ez a tevékenysége sok szálon összekapcsolódott az egyetemes magyar népművészet és a kortárs tárgyalkotó tevékenység problematikájával.
Jelentős szerepet vállalt a sokáig vajúdó megyei népművészeti monográfia megvalósításában. Mindez együtt élt napi munkájában a múzeumi textilgyűjtemény gyarapításával és kezelésével, kiállítások rendezésével, az oktatómunkával a debreceni és a miskolci egyetemtől a díszítőművészeti tanfolyamokig. Otthonosan mozgott a régi szőttes vagy varrottas minták díszeit újra álmodó asszonyok, fazekas és fafaragó népi iparművészek munkaasztalainál, továbbképzésein, kiállításain. Zsűrizte a népi iparművészek készítményeit, személyében teremtett hidat a tárgyalkotó kultúra generációi között.
A Herman Ottó Múzeum állandó kiállításai mellett, nagyon sok tárlatot rendezett önállóan és etnográfus munkatársaival is a megye tárgyi örökségéből. A kisebb vándorkiállításokkal a térség visszatérő népművészeti programjai mellett – például Szerencsen a Zempléni Kaláris – számos hazai múzeumban láthatták közreműködésével a népművészet remekeit. De megismerhették Borsod-Abaúj-Zemplén megye tárgyalkotó örökségének reprezentáns darabjait Berlinben, Prágában, Kassán, Szófiában, mutatóban – ma bőröndkiállításnak mondják – az Egyesült Államokban is. Jól ismerte a tárgyak történetét, és jó érzékkel formálta látvánnyá azok együttesét is.
Nyitott személyisége predesztinálta őt a közéleti tevékenységre: a magyar néprajz, Miskolc város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kulturális közéletének számos eredménye őrzi keze nyomát. Hosszú időn át tevékenykedett a Népi Iparművészeti Tanácsban, Népművészeti Egyesületben, az MTA Néprajzi Bizottságában, ill. Köztestületében, a MAB Néprajzi Munkabizottságában, tagja volt a Magyar Néprajzi Társaság választmányának. A Miskolci Egyetemen sem csupán a tanszék irányítását vállalta, hanem dékánhelyettesként is tevékenykedett. Rendkívül fiatalon veszítettük el, mára a megelőző nagy nemzedék jelesei között kapott helyet.