Lobogtak a télapó sipkák a Népkertben – négy miskolci iskola diákjai futottak a Mikulásért
Akit hétfő délelőtt a Népkert felé vitt az útja, azt gondolhatta, hogy az Északi-sark Télapó képző akadémiájának növendékei tartanak kihelyezett gyakorlatot Miskolc belvárosában. A megfejtés, hogy miért volt ennyi mikulássapkás fiatal a parkban, ennél azért prózaibb.
A Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára kiírta az Országos Futópálya-építési Programot, Miskolc pedig élt is a lehetőséggel: 2022-ben futókör épült a Népkertben.
– Akkor az önkormányzat tett egy vállalást: évente legalább négy alkalommal tartunk majd itt nagyobb tömeget megmozgató rendezvényeket – mondta Molnár Péter önkormányzati képviselő, a közgyűlés Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke. Arra is emlékeztette a jelenlevőket, hogy idén már három alkalommal volt ilyen esemény a Népkertben: tavasszal, nyár végén és az ősszel. Hétfőn pedig a negyedik vállalását is sikeresen kipipálhatta a város.
– Most a Mikulásért futunk majd. A kezdeményezés célja, hogy a futást, mint testmozgást még inkább megszerettessük a miskolciakkal – mondta el a rajt előtt Molnár Péter.
Négy intézmény diákjai futottak a Mikulásért: a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola, a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, a Bulgárföldi Általános Iskola és a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola tartott „kihelyezett tesi órát”.
Ez volt az első ilyen jellegű télköszöntő program a Népkertben, de Molnár Péter bízik benne, hogy hagyománnyá érik az esemény.