Skip to content

Miskolc. Az ütköző fogta meg a Tokaj IC-t a Keleti pályaudvaron

Miskolc. Az ütköző fogta meg a Tokaj IC-t a Keleti pályaudvaron

Egyszer csak csatt” – az ütköző fogta meg a Tokaj IC-t a Keleti pályaudvaron

 

Többen elestek, ketten megsérültek az utasok közül, amikor ütközőnek futott a Tokaj IC hétfő délután a Keleti pályaudvaron.

Az ütköző fogta meg a peronra befutó Tokaj IC-t hétfő délután a Keleti pályaudvaron – számolt be a hvg.hu egyik olvasója, aki a vonaton utazott.

Már lassan ment a vonat, és egyszer csak csatt, minden kocsi összezördült

– mondta a Budapestre dolgozni érkező olvasónk, aki szerint a hirtelen megállástól sok utas egymásra zuhant: „Egy kisgyerekre ráesett az anyukája, rá pedig valaki más borult”.

Az esetről a Mávinform is kitett egy bejegyzést négy óra után, amiben azt írták, hogy

a Miskolcról 12:38-kor a Keleti pályaudvarra indult Tokaj InterCity (IC 1652) 15:17-kor a Keleti pályaudvarra érkezéskor kis sebességgel nekiütközött a vágány végi ütközőbaknak. A vonaton utazók közül többen elestek, jelenlegi információink szerint két utas megsérült. A baleset körülményeit vizsgálják.

Olvasónk, akinek sikerült időben megkapaszkodnia, látott egy vérző utast is, akinek feltehetően eltört az orra. Hozzá mentőt hívtak, a baleset helyszínén pedig megjelentek a MÁV Vasútbiztonság feliratú mellényt viselő munkatársai, később pedig a rendőrök is.

Megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ők azt írták, hogy a helyszínelés még tart, a baleset körülményeit a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya vizsgálja.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



11 Comments

  1. Névtelen
    2024.12.02. 17:14

    az utóbbi pár hét eseményei alapján nagyon érik egy halálos áldozatokkal járó baleset a MÁV-nál. Eddig „szerencsénk” volt, de meddig lehet kihívni a sorsot?

  2. Névtelen
    2024.12.02. 17:15

    Füzesabonytól Miskolcig minden állomáson és megállóhelyen megáll az „IC”, mert szeptembertől pályajavítás zajlik a vonalon (Mészáros pár éve elvégzett gyalázatos „felújítását” javítják éppen), sebességkorlátozás van érvényben, egy vágányon közlekednek a vonatok, állítólag már csak december 4-ig. Tegyél ehhez még egyéb eseti problémákat Füzesabony és a Keleti között, ami plusz késést okoz (eső, hó, napsütés, keresztbefeküdt tehén, sínre szállt ufó), pikkpakk megvan a majdnem három óra menetidő.

  3. Névtelen
    2024.12.02. 17:17

    Jövőre fantasztikus év lesz
    gömbcigány szerint 😀

  4. idézet
    2024.12.02. 17:19

    Azért ütközött, hogy ne arra emlékezzenek az utasok, hogy 2 óra 40 percig jön egy IC Miskolcról.

    • Névtelen
      2024.12.02. 18:12

      Milyen IC? amelyik minden bokorban megáll? A miskolciak ebben is le vannak szarva

    • Névtelen
      2024.12.02. 19:06

      Nem, azért ütközött, mert a mozdonyvezető Kőbánya-felsőnél leugrott a vonatról, mert így nem kellett a Keletiben a késés miatt felháborodott utasai szemébe néznie…

    • Névtelen
      2024.12.02. 19:11

      Jaja! Ennyi idő alatt a gőzmozdonyok felértek Pestre 100 évvel ezelőtt!

  5. idézet
    2024.12.02. 17:20

    Ha valaki Hidasnémeti felől ment Pestre, az pótlóbusszal ért Miskolcra, mert Ongánál vonatok mentek szembe, aztán a vágányzár miatt Füzesabonyig minden településen megállt az „IC”, végül a Keletiben becsapódott. Lázár úr hivatalban.

  6. idézet
    2024.12.02. 17:24

    Lázár mindjárt válaszol, csak egy kis türelmet kér, most modelt ül a családdal a kastélyában.

    • Névtelen
      2024.12.02. 18:13

      Nehéz a melója szegénynek. Már arra se ér rá, hogy a pofánkba hazudjon.

  7. Névtelen
    2024.12.02. 18:20

    Kezd Sztrogoff Mihály utazására emlékeztetni egy intercitys út, de szerencsére a kaléandtúrára nem számol fel a MÁV felárat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük