Ahogy azt korábban a HVG észrevette, Ellenállás Mozgalom Kft. néven létrehozta első vállalkozását Apáti Bence balettművész, a Magyar Nemzet publicistája. Hogy milyen tevékenységet folytat majd a cég, arra az alapító tulajdonos nem válaszolt lapunknak. Vasárnap azonban fény derült a titokra: közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat, mert úgy látják, „a globalista elit megtámadta Magyarország szuverenitását, be fog avatkozni az ország belügyeibe és a választásokba” – írja az MTI.
A mozgalom honlapján az olvasható, „a globalista erők által kitartott brüsszeli vezetők világossá tették: be akarnak avatkozni hazánk belügyeibe. Manfred Weber és szövetségesei azt is elmondták, kik azok a külföldi zsoldban álló politikai kalandorok, akikből bábkormányt akarnak létrehozni Magyarországon. Erre nemet kell mondanunk!” – fogalmaztak. „Erőt ad számukra Donald Trump győzelme, amivel bebizonyosodott, hogy a patrióta erők a legnagyobb ellenszélben is le tudják győzni a globalistákat” – hangoztatták. „A tét túl nagy ahhoz, hogy másokra várjunk, ezért alapították meg a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat” – jelentették ki.
Videójukban arra buzdították a velük szimpatizálókat, hogy iratkozzanak fel levelezőlistájukra.
Kérdés, az alapítók vajon tudnak-e róla, hogy létezik egy másik Nemzeti Ellenállás Mozgalom is, mely talán még tőlük is egy kicsit jobbra áll.
Szerencsére orsós időben meglátta a kínai elektromosautó-gyártás és Drámbúr vámpolitikájának kombinációjában rejlő további visszaesési lehetőséget.
„Kallas: -Szoríts magadhoz Vova,hogy érezzem a zongorázó szerszámodat!
Ketten mi együtt -a Gyuri bácsi kottájából játszva- beküldjük a kelet-európaiakat a lövészárokba.
Kallas: nem zárható ki európai csapatok Ukrajnába küldése”
https://youtu.be/MdB9euNQ65k?si=T1NU2ViT8poH1Jvm
Az észre-vevős heti viktor gucsmoló lap sajtómunkása volt, aki észrevette?
vagy betelefonált egy vidéki jogász?