A Miskolcról Hidasnémetire 9:42-kor elindult személyvonat a borsodi megyeszékhelytől nagyjából tíz kilométere lévő Onga állomáson „az utasok le- és felszállása után engedély nélkül elindult és meghaladta a számára továbbhaladást tiltó jelzőt”, közölte a Mávinform hétfő délelőtt.
Közben szemben érkezett a Hidasnémetiből Miskolcra tartó személyvonat, amely időben, az állomás előtt meg tudott állni, miután a biztosítóberendezés érzékelte a másik vonat közlekedését, így a jelzőkészüléket továbbhaladást tiltó jelzésre változtatta.
A két vonat a MÁV tájékoztatása szerint egymástól 300 méterre, biztonságosan megállt egymástól, így az utasok nem voltak veszélynek kitéve. Az engedély nélkül elindult vonat mozdonyvezetője „az észlelés után azonnal, a váltókörzetben megállította a vonatot”.
A vasút tájékoztatása szerint a hatósági helyszínelés ideje alatt a vonatközlekedés szünetel ezen a vonalszakaszon, az utasokat Miskolc és Szikszó között pótlóbuszok szállítják, amik Felsőzsolca állomást nem érintik. Ezért Miskolc és Hidasnémeti között „20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb eljutási időre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani kell”. Amíg a vasúti közlekedési helyre nem áll, a Volánbuszokon az érvényes vonatjegyeket is elfogadják a Mávinform tájékoztatása szerint.
Ajaj! Érik egy k.rva nagy baleset!
Az az igazság, hogy lázár nem szarból épít várat, hanem az omladozó várat tapossa szrrá.
Ne fáradj!
„2008.10.06. 10:57
Négy ember meghalt, 26 megsérült, többen életveszélyesen Monorierdőnél, amikor egy Budapest felé tartó személyvonat utolérte a vele egy irányba tartó intercityt. Lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter, Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója és Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke. Heinczinger lemondását Gyurcsány Ferenc nem fogadta el, a miniszterét és az elnökét viszont igen.”
Kamarás Miklós neve olyan ismerős.
( 2019. dec. 5. — A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, Kamarás Miklós László csütörtökre hívta össze a cég Felügyelőbizottságának alakulóülését, .)
„1995 és 1998 között az ÁPV Zrt. vezérigazgató- helyettese. 1998-tól a Deloitte & Touche Magyarország partnereként és más könyvvizsgáló cégek vezetőjeként dolgozott.
2002 és 2004 között az ÁPV Zrt. vezérigazgatója és a társaság igazgatóságának tagja.
Az utóbbi években több gazdasági társaságban töltött be vezető tisztséget: Rába Rt. igazgatóságának elnöke, Budapest AirPort Rt. igazgatóságának elnöke, MOL Rt. felügyelő bizottságának elnöke, és a Baugép Kft. felügyelő bizottságának elnöke volt. Jelenleg a MOL Nyrt. igazgatóságának tagja és a Vértesi Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke.
2006. november 01.-től a Magyar Államvasutak Zrt. Igazgatóságának a tagja.”
Nezzuk a jo oldalat. Legalabb mentek a vonatok.
Vagy lézerjanót akarják megbuktatni, vagy azokat a fidesz-szavazókat kivégezni, akik épp a plazmázásból mentek volna haza.
Nekem egy ideje már olyan érzésem van, mint amikor direkt szarul játszik a focicsapat, hátha kirúgják az edzőt!
Szóval ez egy sunyi vasutassztrájk?
Szabotázs pikantéria?
A MÁV szarhegyet őrző leváltott kicsi-közepes-nagy vezetők bosszúja?
Játszadozás emberi életekkel csakhogy Lázár ne legyen?