Fracking. Fúrótoronyra mászva tiltakozott a Greenpeace a Békés megyei gázmező kitermelési technológiája miatt

Greenpeace-aktivisták felmásztak a nyékpusztai gázmezőn álló fúrótoronyra, és arról egy STOP FRACKING feliratot lógattak le. Az akcióval a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés magyarországi betiltását követelték – számolt be saját tiltakozásáról a Greenpeace.

A képek szerint a toronyra fel tudtak mászni, időközben pedig három rendőrautó is a helyszínre érkezett.

photo_camera Fotó: Greenpeace

A Sarkadkeresztúr melletti gázmezőn az energiaárak egekbe szökése miatt 2022-ben kezdte el a magyar állam tulajdonában lévő MVM Zrt. a kitermelést a költséges és vitatott technológiával. A Qubit tavaly írt ennek a módszernek a veszélyeiről.

A Greenpeace szerint a fracking „ egyéb környezeti veszélyek mellett a talajvíz szennyeződéséhez vezethet, és így komoly kockázatot jelenthet az ivóvízellátásra és a helyi ökoszisztémára. A környezeti kockázatai miatt Európa több országában már betiltott eljárást itthon az amúgy is komoly vízhiánnyal küzdő Alföldön alkalmazzák”. Méréseik szerint rákkeltő anyagok vannak a levegőben az MVM Békés megyei gázüzeménél.

photo_camera Fotó: Járdány Bence / Greenpeace

Erről az MVM közleményben múlt héten azt írta, hogy „a földgázkitermelés során – a nyékpusztai lelőhelyek esetén is – kiemelten fontosnak tartja a környezetterhelés minimalizálását és a környezeti értékek megóvását. Ennek megfelelően a műveleteket valamennyi vonatkozó környezetvédelmi és egyéb jellegű előírás teljes körű betartásával valósítjuk meg, a fúrások helyeit a vonatkozó törvényi és szakhatósági előírások maradéktalan betartásával, az emberi élet és egészség, valamint a környezet védelmét kiemelten kezelve jelöltük ki.” A Greenpeace mérése pedig szerintük nem felelt meg a hatályos szabályoknak.

Az állami vállalat szerint „a beruházás minden szükséges hatósági és szakhatósági engedéllyel – így hatályos környezetvédelmi engedélyekkel – is rendelkezik, a munkálatok a vonatkozó környezetvédelmi és egészségvédelmi rendelkezéseknek megfelelően zajlanak”.

A Greenpeace szerint a nyékpusztai gázmező bővítésével összefüggő környezeti hatásvizsgálati eljárás jelenleg zajlik a Békés Vármegyei Kormányhivatalnál, a szervezet észrevételei itt találhatóak.

A Greenpeace nemcsak a technológiát, hanem magát a földgázkitermelést is leállítaná legkésőbb 2035-ig, hogy „elkerülhessük a klímaváltozás legrosszabb forgatókönyveit”. Ezért a fúrótoronyhoz vezető utat „A klímaválság útjának” nevezték el.