Trampli.   Egy szakasz volt a legnagyobb egység amit irányított, a Pentagon élére jelölt őrnagy

Tetoválása miatt biztonsági kockázatnak tekintették a Pentagon élére jelölt őrnagyot

 

Magát keresztény nacionalistának vallja, ezt tükrözik a testén található tetoválások, amelyek közül kettő – a mellkasán lévő jeruzsálemi kereszt és a jobb bicepszén található Deus vult (Isten akarja) – eredetileg a keresztes hadjáratokhoz kötődik, de használják a fehér felsőbbrendűséget hirdetők is. Az USA minden problémájáért a liberálisokat és a demokratákat okoló Hegseth tagadja, hogy szélsőséges nézeteket vallana, de Joe Biden 2021-es beiktatásáról a Nemzeti Gárda önkénteseként éppen azért tiltották ki, mert a tetoválásai miatt biztonsági kockázatnak tekintették. Dühében leszerelt.

Bár a házasság szentségét hirdeti, kétszer is elvált, mert megcsalta az aktuális feleségét.

A harmadik neje az a Fox-producer, akivel 2017-ben gyereke született, miközben a második feleségével és három gyerekükkel élt. A miniszteri jelölése után kapott szárnyra, hogy 2017-ben egy republikánus nőkonferencia után – ahol beszédet mondott – az egyik szervező erőszakkal vádolta, ám Hegseth azt állítja, az aktus kölcsönös beleegyezésen alapult, vádemelés nem is történt az ügyben. Meg nem nevezett összegű hallgatási pénzt pedig azért fizetett, mert megzsarolva érezte magát, s attól tartott, a me too környezetében a botrány hatására elveszítheti jól fizető állását a Foxnál.

hvg.hu