A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen emberölés előkészületének bűntette miatt. A fiatal kést vitt az iskolába, közölte osztálytársaival, hogy meg fogja szurkálni tanárnőjüket.
A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egy ózdi szakiskola tanulója, amelynek udvarán 2023 májusában, délelőtt, két kiskorú fiú vitatkozott, lökdösődött.
A tanárnő szétválasztotta őket, ezért az egyik fiú azzal fenyegette meg, hogy megöli.
A tanárnő erről beszámolt az iskolaőrnek, a fiút a rendőrök bilincs alkalmazásával előállították a rendőrkapitányságra.
A vádlott tudomást szerzett a történtekről, felháborodott azon, hogy bilincsben vezették el a barátját, ezért elhatározta, hogy kést fog vinni az iskolába, és megöli a tanárnőt. Tervének megfelelően pár nap múlva otthonából magához vett egy 20 cm hosszúságú kést, az iskolába érkezve az osztályteremben elővette, közölte osztálytársaival, hogy meg fogja szurkálni tanárnőjüket. Néhány tanuló értesítette az osztályfőnököt, aki elvette a vádlottól a kést, és átadta a főigazgatónak, aki elszámoltatta a vádlottat.
Délelőtt megérkezett az iskolába a tanárnő, miután tájékoztatták az előzményekről, bement az osztályterembe, hogy megtartsa az óráját. A fiatalkorú vádlott azt követelte tőle, adja vissza a kést, mert azzal akar bosszút állni rajta, le fogja szúrni, mert rendőrt hívott a barátjára. A sértett értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig a vádlott szüleit, akik hazavitték a fiatalt.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztést indítványozott, próbaidőre felfüggesztve.