Fizikailag bántalmazzák a fogvatartottakat a tiszalöki börtönben az Európa Tanács kedden közzétett jelentése szerint. Az erre szakosodott bizottság, a CPT tavaly májusában végzett vizsgálatot több magyarországi börtönben, börtönkórházban és polgári pszichiátrián.

A jelentés arról ír, hogy a tiszalöki börtönben a személyzet rendszeresen bántalmazza, gumibottal ütlegeli a fogvatartottakat, akiket olykor a kezüknél vagy a lábuknál megbilincselnek. A rabok között szintén gyakran előfordul erőszak, amit az őröknek munkaköri kötelessége lenne megelőzni, szankcionálni.

A bántalmazások olyan helyiségekben – raktár, orvosi rendelő, cella, közös zuhanyzó – történhettek, amikre nem látnak rá a biztonsági kamerák.

A vizsgálat célja az volt, hogy megnézzék, milyen körülmények között tartják fogva az őrizetben lévőket, nem kerül-e sor kínzásra, aránytalan, embertelen vagy megalázó bánásmódra. A fogvatartottakat ugyanis ugyanúgy az megilletik alapvető emberi jogok, mint bárki mást.

A kép illusztráció, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületének egyik cellája
photo_camera A kép illusztráció, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületének egyik cellája Fotó: Hegedüs Róbert/MTI/MTVA

A vizsgálat eredményei szerint azon túl, hogy a börtönszemélyzet nem mindig avatkozott be a rabok közötti erőszakos összetűzésekbe, egyenesen megengedte vagy utasítást adott a foglyoknak, hogy bántalmazzák a cellatársaikat. A női fogvatartottak közül többen azt állították, hogy a személyzet férfi tagjai szexuálisan zaklatták őket.

A jelentés szerint a hazai börtönök nagyobb része alkalmatlan a céljára. Bár a vizsgált polgári pszichiátriákon – a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban és a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház pszichiátriai osztályán – a testület megfelelő körülményeket tapasztalt, a zárt osztályokon a betegek nem férhettek hozzá a szabad levegőn történő mozgáshoz, amihez joguk lenne.